11 színész, aki hatalmasat változott, az 50 első randi című film óta

0Shares
8 dolog, amit talán nem tudtál a szeplőkről
20 érdekes kép, ami bizonyítja, hogy teljesen félreismertük a világot

Ki ne ismerné, az 50 első randi című filmet? Nagyon sok nőnek volt, az egyik kedvence a romantikus filmek közül. Olyan híres világsztárok szerepelnek benne, mint Adam Sandler és Drew Barrymore. Az idő múlásával, nem csak rajtunk látszódnak meg a ráncok, hanem kedvenc színészeinken is. Most megmutatom, mennyit változtak az 50 első randi színészei 16 év alatt!

1. Adam Sandler, Henry szerepében

Az amerikai romantikus vígjáték, az 50 első randi 2004-ben készült. A vígjáték főszereplője, Adam Sandler rengeteg filmben szerepelt már, a nézőknek nem csak nevetést, de könnyeket is okozott az alakításaival. A nők oda vannak érte. Adam, a forgatókönyvírás után vágott bele a producer szakmába. Bebizonyította, hogy minden filmipari szakmában megállja a helyét. Az idő, úgy látszik nem sokat változtatott Adam külsején. Szabadidejében, zenével kapcsolódik ki.

2. Drew Barrymore, Lucy főszerepében

A színésznő, még fiatalként vágott bele a filmiparba. Karrierje során több filmbe is szerepelt, mint például: a Charlei angyalai: Teljes gázzal, Hétmérföldes szerelem,Máris hiányzol. Adam Sandler-el romantikus párt alkotnak, más filmekben is,mint péládul a Nászok ásza és a Kavarás című filmben. Drew, nemcsak a szerepében alakít tökéletesen, mert később igazolta sokoldalúságát és tehetségét, mint rendező, producer és még fotós is. Instagramon, több mint 13 millió követővel büszkélkedhet, természetes fotókkal mutatja be életét és tevékenységeit. Mindennap új videókat tölt fel, azért hogy megossza történeteit rajongóival.

3. Dan Aykroyd, úgy mint Dr. Keats

Dan Aykroyd kanadai író, színész, énekes és forgatókönyvíró, aki számos filmszerepének köszönhetően népszerűségre tett szert. A színész sokoldalúságának köszönhetően többféle projektekben és különböző film-műfajokban szerepelhetett. A híres filmek között szerepelt például a Miss Daisy sofőrje, Jó szomszédok, Szellemirtók.

4. Amy Hill, Sue

Amy Hill egy amerikai stand-up komikus , színésznő és hangszínésznő, akiről ismert, hogy gyakran játszik nagymamát vagy anyai szerepet mind élő fellépésben, mind hangszerepben. Hill első főszerepe Yung-Hee “Nagymama” Kim volt az All-American Girl-ben, ahol a karakter a rövid életű televíziós sorozat kitörő karakterévé vált . A színésznő kiemelten híres filmekben szerepelt mint példul a Tucatjával olcsóbb, Tökéletlen ég. A népszerűségét a filmekben való alakításáért köszönheti.
5. Blake Clark, Marlin Whitmore alakításában

Blake Clark már 74 éves és nem csak a színészetnek köszönheti hírnevét, több filmben szerepelt szinkronhangként, mint például: a Toy Story 3 és a Toy Story 4 , amiben hangot adott a kutyának, Slinky-nek. Karrierje során, Adam Sandler-el szerepelt együtt több vígjátékban. Az elmúlt 20 évben, Clark, stand-up műsorokban, több klubban lépett fel, mint péládul a The Tonight Show. A színész számos fellépésen vett részt és több mint 50 filmben és TV-showban szerepelt.

6. Lusia Strus, Alexa szerepében


Lusia Strus Chicagóban született, de kevesen tudják róla, hogy egy ukrán családból származik. Karrierje során neves színházakban és filmekben játszott. A filmiparban szerzet hírnevét, az 50 első randinak köszönheti, Henry (Adam Sandler) mellett alakított szerepelt, Alexaként. A színésznő már 50 éves, de nem sokat változott a külseje az évek során.

7. Rob Schneider, Ula szerepében

Rob Schneider, 56 éves, de szinte nem változott a külseje, bár bambuszmelltartót már nem hord. Komikusként kezdte el karrierjét, középiskolás évei alatt. A színész, világhírű, ismert humoros karakter. Schneider a munkának szenteli az életét, és mindig sikerül megmosolyogtatnia, a rajongókat. A legutóbbi szerepe a The Wrong Missy -ben volt, ez egy amerikai vígjáték, aminek bemutatója a Netflix-en volt, 2020. május 13-án. Komante karakterét játssza el.

8. Sean Astin, Doug-ot alakította

Sean Astin , 49 éves korára, eredményes karriert töltött be a színészi világban. Első színészi szerepét 1981-ben , A kérlek, ne üss meg,anya című filmben kapta, ahol egy kisfiút játszott. A film után indult be a karrierje. Legismertebb alakítását a Gyűrűk Ura című filmsorozatban nyújtotta, ahol az egyik főszereplőt, Csavardi Samut formálta meg.

9. Pomaika’i Brown, Nickként

Pomaika’i Brown, az 50 első randiban séfként szerepelt. Brown valójában nem színész, hanem zenész. Zenei pályafutása az ukulelével kezdődött 12 éves korában. Jelenleg Brown és felesége Hollywood Brown Entertainment nevű produkciós társaságot működtetetnek. A specialításuk, a kortárs polinéz zene, a televíziós produkciók és az élő műsorok előállítása, amelyek egy nagyon exkluzív ügyfélkör számára szólnak.

10. Allen Covert, Tomként

Allen Covert ma már 55 éves. Az arcvonásai nem változtak az idő során. Adam Sandlerrel nem csak a film alatti forgatáson voltak jó viszonyban, valójában nagyon jó barátok. A főiskolán ismerték meg egymást és azóta tartják a kapcsolatot egymással. Cover, Adam filmjében játszott szerepet 2006-ban. Úgy, mint jó barátja, ő is kiváló producer és forgatókönyv író.

11. Maya Rudolph úgy, mint Stacy

A színésznő, a vígjáték szerepei mellett énekes és énekes művész. 2019-ben hszinkronhangja volt Matilda-nak , The Angry Birds Movie 2 című filmben. Maya 2001 óta kapcsolatban van Paul Paul Anderson rendezővel, és 4 gyermekük született. A színésznőnek, több mint 475 000 követője van Instagramon, fényképeket és videókat tesz közzé az életéről és előadásairól. A színésznő 47 éves és még mindig fiatalos a megjelenése.

Forrás:erdekesportal.com


8 dolog, amit talán nem tudtál a szeplőkről
20 érdekes kép, ami bizonyítja, hogy teljesen félreismertük a világot
0Shares