11 telefonhívás, ami valahol egy kissé félrement

0Shares
Éjjel kettőkor
A két szöszi és a busz

Nem árt kétszer is meggondolni, mielőtt felvennénk a telefont egy ismeretlen, vagy rejtett számnak. Ha mégis megtesszük, egy szempillantás alatt egy olyan telefonbeszélgetés közepén találhatjuk magunkat, amibe nem feltétlenül szerettünk volna belefolyni. Nem elég, hogy félreértések sorához vezethet egy félretárcsázott hívás, de még az ember idejét is feleslegesen rabolják vele. Viszont kevés szórakoztatóbb dolog van annál, mint amikor két ember teljesen elbeszél egymás mellett a telefonban. Na, persze nem a résztvevők számára.

Egy számomra ismeretlen számról hívtak, és amikor felvettem a telefont, egy nő emelkedett hangnemben követelni kezdte, hogy azonnal adjam át a telefont Róbertnek. Mondtam neki, hogy nem ismerek semmifélre Róbertet, és minden bizonnyal rossz számot hívott. Erre dühösen lediktálta a telefonszámot, amit (szerinte) hívott, mire én felvilágosítottam, hogy biztosan félretárcsázott, mert három számjegy sem egyezik az enyémmel. Erre ő még dühösebben:

– Akkor meg minek vetted fel egyáltalán a telefont?!

A férjemet felhívta egy ügyfélszolgálatos:

– Üdvözlöm. Én XY vagyok, az YX cégtől. Kíváncsiak lennénk az ön véleményére, hogy hogyan növelhetnénk az ügyfeleink megelégedettségét.

Erre a férjem:

– Ne hívogassátok őket telefonon feleslegesen!

Ezután pedig letette a telefont.

Egyszer kaptam egy hívást egy meglehetősen dühösnek tűnő idegen hölgytől, aki így szólt a telefonba:

– Azonnal told haza a képed, és pakold el magad után a cuccaidat, különben este a kanapén fogsz aludni!

Ezután mielőtt még bármit is szólhattam volna, lecsapta a telefont.

Az elektromos műveknél dolgoztam a telefonos ügyfélszolgálaton, és egyszer a következő beszélgetés zajlott le köztem és a betelefonáló között:

– Folyton gázszagot érzek a fürdőszobában.

– Értem, de ez az elektromos művek ügyfélszolgálata.

– Hát jó, de ha esetleg a levegőbe repülnék, akkor én szóltam…

Az öcsém mindig úgy veszi fel a telefont, hogy: „Itt a technikai segélynyújtó szolgálat. Próbálta már ki-be kapcsolni?”

Történt egyszer, hogy valaki tényleg technikai segítséget akart kérni egy szerviztől, de félretárcsázott, és az öcsémet hívta fel helyettük. A slusszpoén, hogy a gép ki-be kapcsolása megoldotta a problémáját.

Hívott egy ismeretlen szám, és elkövettem azt a hibát, hogy felvettem:

– Halló, tessék?

– Vera, figyelj ide…

– Bocsánat, de téves szám, ugyanis én nem Vera vagyok.

– Nem baj, azért elmondom neked is. Na szóval az van, hogy…

És aztán belekezdett egy pletyka elmesélésébe számomra teljesen ismeretlen emberekről.


Gyerekkoromban az egyik barátommal kipróbáltuk a telefonbetyárkodást. A barátom kezdte. Csukott szemmel tárcsázott egy random számot, mire felvette egy idős néni, akivel a barátom végül kb. fél órán keresztül beszélgetett a lekvárokról. Amikor végre befejezték, én következtem. Mondtam a barátomnak, hogy majd most megmutatom, hogyan is kell ezt csinálni. Becsuktam a szemem, majd véletlenszerűen beütöttem egy telefonszámot. Egy idős néni vette fel a telefont, aki így szólt bele a telefonba:

– Szia. Az előbb beszéltem a kis barátoddal. Neked melyik a kedvenc lekvárod?

Egy építőipari cégnél, ahol korábban dolgoztam, egyszer nagyon elszúrtunk valamit, ezért én és a beosztottam is egész nap rettegve vártuk, hogy mikor hív minket a nagyfőnök, hogy közölje velünk, holnap már nem kell bejönni dolgozni. Délután aztán megcsörrent a telefon. Remegő kézzel felvettem, és kihangosítottam, hogy mindenki hallja. Néhány másodpercnyi síri csendet követően megszólalt egy kuncogó gyerekhang a vonal túlsó végén:

– Bazinga!

Reggel valaki két csörgés után lerakta a telefont, mielőtt még felvehettem volna. Visszahívni sem tudtam, ugyanis rejtett szám volt. Este aztán ismét hívott egy rejtett szám, és amikor sietve felvettem a telefont, az édesanyám szólt bele mérgesen:

– Egész nap arra sem veszed a fáradtságot, hogy visszahívd az édesanyádat?!

18 éves voltam, amikor egyszer felhívott egy idős nő és elkezdett velem üvöltözni, hogy azonnal hagyjam békén a férjét, különben megkeserülöm. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy nem is ismerem a férjét, és téves számot hívott, de nem hitte el. Meguntam a dolgot, ezért végül közöltem vele, hogy azért sem hagyom békén a férjét, majd rányomtam a telefont.

Néha még eszembe jut a hívás, és elgondolkodom, hogy vajon mi lehet velük, és együtt maradt-e a férjével a beszélgetésünk után.

Ügyfélszolgálatos vagyok az áramszolgáltatónál, és egyszer befutott hozzám a következő hívás:

– Elhunyt az anyósom, és szeretném megszüntetni a számlázást, mert most már senki sem fog a házban élni.

– Őszinte részvétem. Szükségem lenne a fogyasztói számra, a névre és a címre.

– Diktálom máris. Jaj mégsem. Bocsánat, de le kell tennem, mert most jöttek az anyósomért.
Forrás:napitroll.hu


Éjjel kettőkor
A két szöszi és a busz
0Shares