12 mozis élmény, ami nem a film miatt marad emlékezetes

0Shares
Frank Sinatra első felesége az énekes hűtlensége miatt vált el tőle, de még évtizedekig főzött rá
19 esküvői fiaskó, amitől igazán emlékezetesre sikerült a nagy nap

A moziba járásnak megvannak a pozitívumai és a negatívumai is. Egyrészről a mozinak van egy olyan sajátos hangulata, aminek köszönhetően a moziba járás élményét sem a modern nagyképernyős tévék, sem a házimozi rendszerek, sem pedig a mostanság egyre népszerűbbnek számító online streaming szolgáltatások nem tudják teljes mértékben visszaadni. Másrészről viszont ha a hátrányokat szeretnénk említeni, akkor elsőként valószínűleg mindenkinek azok a hangoskodó, beszélgető nézők jutnak az eszébe, akik nem törődnek azzal, hogy mások is vannak még rajtuk kívül a teremben. Ezzel a magatartással képesek teljesen elrontani mások filmélményét, ugyanakkor néha az is előfordul, hogy szórakoztatóbb őket hallgatni, mint magát a filmet.

A mai napig tisztán emlékszem, ahogy A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című film nyitójelenete közben az egyik néző hangosan felkiáltott:

– De hát ez nem is a Shrek!

Ezután gyorsan kikászálódott a helyéről, és kirohant a teremből.

A gyerekeimmel beültünk a moziba megnézni a Jégvarázs második részét. Amikor Olaf „meghalt” benne, valaki a hátam mögött elkezdett sírni. Először nem találtam furcsának, ugyanis azt gondoltam, hogy egy gyerek az, akit érzékenyen érintett a jelenet. Ám utána meghallottam, ahogy egy gyerek hang ezt mondja:

– Jaj, ne sírj, anyu!

A Trója című filmben, amikor a harcosok előjöttek a ló hasából, egy hang büszkén felkiáltott valahonnan hátulról a moziteremben:

– Há! Annyira tudtam!

Amikor Amerika Kapitány először tűnt fel a vásznon a Bosszúállók: Végtelen háború filmben, a mellettem ülő nő megkérdezte a férjétől:

– Hát ez az új bosszúálló meg kicsoda?

A fekete ruhás nő című filmben a korábban Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe a főszereplő. Miközben az egyik feszült jelenetben a kamera nagyon lassan ráközelített az általa játszott szereplőre, a nézők közül valaki hirtelen bekiabálta:

– Használd a varázspálcádat, Harry!

A fél moziterem röhögésben tört ki, míg a másik fele felháborodott a beszólás miatt.

A párommal elmentünk megnézni a Bohém rapszódia című filmet. A film után a terem elhagyása közben meghallottam, hogy az egyik néző csalódottan ezt mondja a barátjának:

– Aahhj, de hát ez a film Freddie Mercury-ról szólt. Én meg azt hittem, hogy a Bon Jovi-ról fog.


Az egyik barátommal megnéztük a 127 óra című filmet a moziban, ami arról szól, hogy egy férfi hogyan vészeli át, hogy 127 órára csapdába esik egy sziklahasadékban. Már ment a film, amikor egy idő után az egyik előttünk ülő nő így szólt a párjához:

– Nagyon remélem, hogy ez a fickó nem tölti majd az egész filmet a szikla alá szorulva.

Egy hétköznap délelőtt elmentem a barátaimmal megnézni az „Az” című horrorfilmet. Nem kicsit lepődtünk meg, amikor megláttuk, hogy egy család is beült a kisgyerekével a filmre. Már az előzetesek alatt is panaszkodott a gyerek, hogy ez túl ijesztő, de amikor a film nyitójelenete után felsikoltott, a család azonnal felállt és sietve távozott a teremből. Nem is értem, hogy mit hittek, amikor beültek a filmre.

A barátnőmmel elmentünk megnézni a moziba a Pókember: Hazatérés című filmet. A jelenetben, amiben Pókember ajándékot kap Tony Stark-tól, a csomagolásra csak annyi van írva, hogy „TS”-től. Ekkor a barátnőm megkérdezte tőlem:

– Váóóó! Taylor Swift is szerepel a filmben?

Már túl voltunk a Benjamin Button különös élete című film háromnegyedén, amikor a mögöttem ülő férfi megkérdezte a feleségétől:

– Te, ez a fickó egyre fiatalabb lesz?

A Kill Bill című film elején zavarbaejtő hangok hallatszódtak, miközben még sötét volt a kép. Erre egy nő a nézők soraiból hangosan megszólalt:

– Ezt szeretném én is átélni!

A következő pillanatban megjelent a vásznon a meggyötört, életéért küzdő Menyasszony. A moziteremben mindenki elkezdett röhögni, mire a bekiabáló nő csak ennyit mondott csalódottan:

– Hát nem egészen erre gondoltam, na mindegy…

A feleségemmel beültünk a moziba megnézni a Halálos iramban 36. vagy ki tudja már hányadik részét. Úgy nagyjából a film felénél Dwayne Johnson és Vin Diesel először tűnt fel egyszerre egy közös jelenetben, mire a mellettem ülő nő megkérdezte a barátjától:

– Ez két különböző ember?!

Forrás:napitroll.hu


Frank Sinatra első felesége az énekes hűtlensége miatt vált el tőle, de még évtizedekig főzött rá
19 esküvői fiaskó, amitől igazán emlékezetesre sikerült a nagy nap
0Shares