A szülőség egy hosszú tanulási folyamat is egyben. Ebből a szempontból nézve a gyerekek a tanárok, a szülők pedig a diákok. Ezek a kis tanárok egyszer szigorúak, máskor pedig engedékenyek. Olykor fárasztóak, olykor pedig szórakoztatóak. Ami viszont biztos, hogy érdemes odafigyelni rájuk. A tanulni vágyó diákok, azaz a szülők számára ugyanis mindig tanítanak valami újat vagy a mondandójukon, vagy pedig a cselekedeteiken keresztül.
Mostanában, ha valamiben segíteni akarok a kisfiamnak, ő mindig azt válaszolja, hogy „Nyugi, mindent kézben tartok!”
Sejthetitek, hogy valójában mennyire megnyugtató ezt egy 4 éves gyerek szájából hallani.
A gyermekem csak az elmúlt egy hétben a következő dolgok miatt verte ki a hisztit:
– Nem egyeztem bele, hogy helyettem a kutyánk vigye el őt az oviba.
– Rájött, hogy Darth Vader gonosz.
– Hideg volt a jégkrém.
– Túl vizesre csináltam a fürdővizét.
A gyermekem sírva panaszolta el nekem, hogy nem tudja használni a képzelőerejét, mert elcserélte nasira az oviban egy másik gyerekkel.
Egyik nap becsengetett hozzánk a szomszéd 4 éves kisfia, és ezt mondta, amikor ajtót nyitottam neki:
– Feleségül szeretném venni a lányodat.
Erre én:
– Értem, és arra van már terved, hogy hogyan fogod majd gondját viselni?
– Igen. Jövőre már kezdem az ovit.
Amikor az 5 éves kisfiam megtalálta a púderes dobozomat, így szólt a kishúgához:
-Gyere Blanka, most bepanírozlak.
Mondtam a 3 éves gyermekemnek, hogy pakolja el a játékait, mire elkezdett sírva hisztizni, és a játékokat a falhoz dobálta. Ekkor hirtelen én is elkezdtem toporzékolni és dobálózni, mire a kislányom megszeppent, és így szólt:
– Jól van, rendet csinálok, csak fejezd be.
A kisfiam megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e hallani egy építkezős viccet. Azt válaszoltam neki, hogy igen, mire ő:
– Akkor várj egy kicsit, mert még dolgozom rajta.
Most már teljesen biztos, hogy az én gyerekem.
Amikor a gyermekem rendetlenséget csinál a szobájában, akkor mindig mást szokott hibáztatni. Többek között fogta már:
– A nagymamájára, aki több száz kilométerre lakik tőlünk.
– A szomszéd macskájára.
– Godzillára.
– A Mikulásra.
A 3 éves lányom repülő vámpíroknak hívja a szúnyogokat. Igaz, ami igaz, nem tudok vitatkozni a logikájával.
Én anyaként, amikor a lányom megkérdezi, hogy átmehet-e a baránőjéhez, aki 5 perc sétára lakik tőlünk:
– Igen, de legyen nálad a telefonod, és 10 percenként küldj egy üzenetet, hogy minden rendben van-e! Jl öltözz fel! Alaposan nézz szét, mielőtt átmész a zebrán! Ne állj szóba idegennel!
Amikor én voltam gyerek:
– Anya, elmehetek játszani az elhagyatott kőfejtőhöz a barátaimmal?
– De vacsorára érj haza!
A kislányom pukizott egyet, mire én viccesen megkérdeztem tőle:
– Mi volt ez a hang?
Erre ő:
– Semmi, csak énekel a nadrágom.
Altatáskor mindig a kislányom fülébe súgom, hogy „szeretlek”, ő pedig mindig azt válaszolja, hogy „én is téged”. Ma viszont megsértődött rám, és amikor este mondtam neki, hogy „szeretlek”, ő azt válaszolta, hogy „Remek.”
A konyhából hallottam, ahogy a két éves kisfiam megkérdezi a testvérétől:
– Biztos, hogy ez jó ötlet?
Mire az 5 éves kisfiam:
– Csak bízz bennem!
Soha életemben nem sprinteltem még ilyen gyorsan, mint most a konyhából a szobájukig.
Forrás:napitroll.hu
