14 szomszéd, akiknek viharos a kapcsolatuk egymással

0Shares
A pap az esküvőn leszegi a fejét és a menyasszony neszezést hall a háta mögül. Arcán csurognak a könnyei, mikor rájön, ki van ott
Észrevetted már, melyik testrészre hiányzik a rajzfilmekben a Disney hercegnőknek? Csak keveseknek tűnik fel:

A szomszédok hatással vannak egymás mindennapjaira. Ha jó a kapcsolat a szomszédokkal, azt érdemes megbecsülni és folyamatosan tenni érte, hogy fenn is maradjon, ugyanis ha esetleg elmérgesedne a viszony, az bizony alaposan a feje tetejére állíthatja az ember életét. Olyannyira, hogy néha csak az elköltözés jelenthet végső megoldást. Aztán persze könnyen előfordulhat, hogy csöbörből vödörbe csöppen az ember, és kiderül, hogy az új szomszéd kedvenc hobbija az éjszaka közepén porszívózni, vagy hétvégente azzal indítani a reggelt, hogy elkezd fúrni, faragni. Nem könnyű az egymás mellett élés, de ha képesek vagyunk kompromisszumokat kötni, és egy kicsit lazábbra venni a figurát, akkor akár még jókat is nevethetünk egy-egy kellemetlenebb helyzeten.

Megkérdeztem a felettem lakó idős nénit, hogy nem tudja-e, hogy ki szokott rendszeresen dobolni éjjelente. Azt válaszolta, hogy nem tudja, és aztán hozzátette, hogy a fia is szokott néha dobolni, de ő rendes fiú, és mindig felteszi a fejhallgatóját is.

Az ott az én macskám, amint békésen üldögél a szomszéd frissen mosott fehér ruhái között. Próbáltam haza csalni, mielőtt a szomszéd észrevenné, de nem hajlandó megmozdulni:

Lehet, hogy túl sok Helyszínelőket nézett a tévében:

A szomszédom miközben csirkepörköltöt főzött vacsorára, kinyitotta a bejárati ajtaját, hogy szellőztessen a lakásában. Ezt nem hagyhattam annyiban, ezért én meg sertéspörköltet készítettem vacsorára, és én is kinyitottam az ajtót. Ez a szagok háborúja, és csak egy maradhat.

A szomszédom az elmúlt években azzal szórakozott, hogy télen hógolyókat rakott el a fagyasztójába, amiket aztán nyáron elővett, és megdobált velük. Az idei nyarat én is felkészültem vártam:

A szomszédaim panaszkodni kezdtek az ablakomba kitett játékbabára, hogy a frászt hozza rájuk, amikor odapillantanak. Nem értem, hogy miért.

Elutaztam otthonról egy hétre munkaügyben. Pár nappal később kaptam egy hívást a rendőrségről, hogy a szomszéd öregasszony felhívta őket, hogy valószínűleg meghaltam a lakásomban, ugyanis már napok óta nem látott engem, és fura szagot is érez.


Amikor hazatértem az utazásból, a szomszéd néni teljesen lefehéredett és majdnem elájult, ugyanis a rendőrség nem szólt neki, hogy életben vagyok.

A városunkban egymás szomszédságában található a tűzoltóság és a rendőrség. A minap a tűzoltók megakarták viccelni a rendőröket, ezért csapdát állítottak nekik. (A felirat a dobozon: Ingyen fánk)

Nem igazán nyerte el a szomszédaink tetszését a kisfiam új drónja:

A szomszédom egyik reggel dühösen kérdőre vont, hogy tudok-e valamit a szárítójáról rendszeresen eltünedező alsóiról. Annyira rám hozta a frászt, hogy majdnem belecsináltam az alsónadrágjába.

A macskánknak kiscicái születtek a szomszéd kandúrjától. Nem vagyunk túlságosan jóba a szomszéddal, ezért meglepett minket, amikor egyik reggel egy csomag macskaeledelt találtunk az ajtónk előtt a következő cetli kíséretében: „Gyerektartás”.

A múltkor a férjem kapott egy cipőt ajándékba, ám nem volt a jó a lábára, ezért úgy gondolta, hogy odaadja a szomszédunknak, aki elég rossz anyagi helyzetben van. Másnap, amikor találkoztam vele, megkérdeztem tőle, hogy milyen lett a cipő, mire ő azt válaszolta, hogy jó a lábára, de máskor lehetőleg ne egy noname márkájú cipőt adjunk neki.

A szomszéd kisfiú átlopódzott a kertünkbe és elvitte a seprűnket, helyette pedig ezt hagyta itt, hátha nem vesszük észre a cserét:

Rendeltem egy csomagot, amit egy molett futárlány hozott házhoz. Miután átvettem tőle a csomagot, egy órával később a szomszéd bemószerolt a feleségemnek, hogy járt ma a lakásunkban egy nő, akivel viszonyom van és gyereket vár tőlem.

Forrás:napitroll.hu


A pap az esküvőn leszegi a fejét és a menyasszony neszezést hall a háta mögül. Arcán csurognak a könnyei, mikor rájön, ki van ott
Észrevetted már, melyik testrészre hiányzik a rajzfilmekben a Disney hercegnőknek? Csak keveseknek tűnik fel:
0Shares