16 házaspár, akiknek van még csiszolnivalójuk a kommunikáción

0Shares
Kitalálod milyen szám illik a kérdőjel helyére?
Egy frappáns kérdés, amelyre nagyon kevesen tudják a választ!

A házaspárok közötti kommunikáció az alfája és az ómegája egy házasságnak. Ha egy férj és feleség őszintén és fesztelenül tudnak beszélgetni egymással szinte bármiről, azaz nincsenek közöttük tabu témák, akkor az már félsikernek mondható egy boldog és tartós házasság felé vezet út megalapozásában. Ha pedig ez még azzal is társul, hogy mindketten értik és szeretik a tréfát, plusz néha egy kis évődést is visznek a beszélgetéseikbe, akkor ott nagy probléma már nem lehet, hiszen kölcsönösen gondoskodnak arról, hogy vidámságot csempésszenek a közös életükbe, és egyikük se fásuljon bele a dolgos hétköznapokba. Azt azonban érdemes leszögezni, hogy nem árt tisztában lennie a házaspároknak azzal, hogy a másikuknál hol húzódik a határ, amit már nem ildomos átlépni, hiszen néha még a jóból is megárt a sok.

Először csak a feleség akarta egy kicsit ugratni a férjét, de aztán fordítva sült el a dolog.

A feleség jobban tudja, hogy a férje valójában mit is szeretne enni vacsorára.

Már mindent tűvé tettek érte a lakásban, de a aztán a férjnek eszébe jutott, hogy egy helyen elfelejtette megnézni.

Elsőre azért jobban hangzott ez a pillanatos hasonlat a férj szájából a felesége számára.

Már annyi ideje házasok, hogy a férj már szinte olvas a felesége gondolatai között.

A feleségnek mindig igaza van. Kivéve akkor… ja nem, akkor is.

A férj meghagyja a lehetőséget magának, hogy esetleg lesznek még mások is a sorban.

A feleség azonnal ott termett, hogy gondját viselje a férjének, de azért nem maradhatott el a „kérdőre vonás” sem.


Azt egy szóval sem említette a férj, hogy mindketten hivatalosak lennének a partira.

Ahogyan van úgynevezett desszertgyomor, úgy valószínűleg néhány sajtburger számára is mindig van hely.

A férj azt hitte, hogy végre az övé lehet az utolsó szó valamiben, de úgy látszik, hogy tévedett.

A feleség megpróbálta kikerülni a választ a férje kérdésére, de végül nem sikerült megúsznia.

A férj nem az a típus, aki szeret előre inni a medve bőrére. Minden bizonnyal nem véletlenül.

Bár elsütött egy jó poént, de meg volt az ára. Innentől saját magának kell gondoskodnia az ebédjéről.

Ez annyira tipikus reakció a nők részéről, hogy valószínűleg minden férfi szembesült már vele.

Már annak is örülhet, hogy egyáltalán van választási lehetősége.

Forrás:napitroll.hu


Kitalálod milyen szám illik a kérdőjel helyére?
Egy frappáns kérdés, amelyre nagyon kevesen tudják a választ!
0Shares