Az életben érdekes dolgok sorozatával találkozunk és bár ezek mind-mind felkeltik érdeklődésünket és megmarad emlékezetünkben, korántsem biztos, hogy igazak. Mindannyian ismerjük a mondást, miszerint “Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”. Nos, attól, hogy elhisszük, amit hallunk, nem biztos, hogy van valóságalapja is.
Ezeket a dolgokat nem feltétlenül tanítják az iskolában, leginkább csak olvasás vagy hallás után maradnak meg bennünk. Arról azonban nem árt meggyőződnünk, hogy igazak-e, mielőtt még tovább adjuk vagy kellemetlen helyzetbe kerülünk miattuk egy-egy beszélgetés alkalmával. Cikkünkben tizenhat olyan izgalmas tényt hoztunk el nektek, ami elsőre hatalmas badarságnak tűnik, mégis teljesen igaz.
Az Amerikai pénzekre a halott elnökök képei kerülnek, ám Benjamin Franklin bizony soha nem volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Longyearbyen településen, Norvégiában tilos meghalni, ugyanis ezt törvény tiltja.
Van egy hely, ahol a Mikulást nem Mikulásnak hívják, hanem Vaszilij-nek és az nem más, mint Ciprus.
Tudtad, hogy a neandervölgyi ember agya sokkal nagyobb volt, mint a miénk?
Az ember előbb járt a Holdon, minthogy feltalálták volna a gurulós bőröndöt.
Az egyiptomi piramisok építésekor, a Földön még éltek mamutok.
A skótok hivatalos nemzeti állata nem más, mint az egyszarvú.
A Távol-keletre a tevéket Ausztráliából hozatják be.
A Nintendo céget 131 évvel ezelőtt, 1889-ben alapították.
Hihetetlen, de a Szaturnusz és a Jupiter felszínét gyémántok fedik.
A káromkodás fájdalomcsillapítóként hat a szervezetünkre.
Tudtad, hogy szerzői jogi törvény tiltja az Eiffel-torony éjszakai fényképezését? Jobban mondva az azt megvilágító éjszakai fényeket. Írásos engedélyt kell kérnünk a SETE-től, a torony világításáért felelős francia cégtől, hogy lefényképezhessük a csodálatos építményt.
Minden tévhittel ellentétben a LEGO nemcsak játékokat gyárt, hanem a cég a világ legnagyobb gumiabroncs gyártója is.
A vágott virágok akár egy héttel is tovább élnek, ha egy váza vízhez hozzáadunk egy milligramm Viagrát.
Földrajzilag Virginia állam nyugatabbra van, mint a Nyugat-Virginia.
A szőlő, a paradicsom, a papaya-félék, a gránátalma, a datolyaszilva, a guava, az avokádó és a banán is bogyós gyümölcs, de csak botanikai szempontból. Ez azt jelenti, hogy minden gyümölcs, aminek magja van, bogyós gyümölcsnek számít.
A sárgarépától bőrünk narancssárga lesz, ehhez pedig elegendő néhány hétig, naponta csupán három darab sárgarépát megennünk, ami megnöveli vérünkben a béta-karotin szintet.
Forrás:erdekescikkek.hu