hirdetés
Móricka ablakot fest
Drága kocsi

A folytonos frusztráció és idegeskedés hatására bizony nap mint nap követünk el kisebb-nagyobb hibákat. Vannak azonban emberek, akik még a legidegesítőbb helyzetekben sem hagyják, hogy felülkerekedjenek rajtuk a problémák, és a végtelenül pozitív hozzáállásuk, illetve a határtalan humorérzékük miatt végül mégis ők nevetnek a végén. Épp mint az alábbi emberek, akik az interneten keresztül osztották meg bénázásaikat a nagyvilággal.

Hide The Pain Harold, azaz Arató András és a fájdalmas valóság.

Kulcstartót készítettem a barátnőmnek a közös képünkkel, csak miután már odaadtam neki, akkor vettem észre, hogy egy hatalmas kőművesdekoltázs virít a képünk hátterében.”

Ezúttal a fokhagyma erősebb volt.

Fél napot repültem azért, hogy életemben először láthassam végre a Grand Canyont. 4 órát töltöttem a turistalátványosságnál és mind a 4 óra alatt ez a látvány tárult elém.”


A szobatársamnak valahogy sikerült összetörnie a WC-met.”


A kisöcsém elveszítette a szarvasos sapkáját, majd égen-földön keresve végül megtaláltuk. Nagy meglepetésemre azonban egy szarvas sem volt a sapkán, ezért megkérdeztem tőle, hogy hol vannak róla a szarvasok? Mire ő: a fák között…”


Egy okos kutyát nem kell keresni, hazajön az magától.

,Egy kutyát és egy nyulat szerettem volna keresztezni a Photoshopban, de a végeredmény egy hatalmas nyúl lett.”

,A férjem biztosra vette, hogy be fog férni a kocsiba. Csak amíg ő hátul tuszkodta…”

Forrás:harmonikum.co


Móricka ablakot fest
Drága kocsi