21 hétköznapi dolog, ahogy még nem láttuk

0Shares
Ha azt hiszed, hogy te már semmin nem lepődsz meg… akkor nézd csak meg ezt a 16 képet
17 izgalmas tény az emberi testről, amit sajnos nem tanítottak meg nekünk az iskolában

Hétköznapi dolgainkra szinte ügyet sem vetünk, hiszen annyira természetesek számunkra, hogy maximum akkor tűnne fel a változás, ha többé nem lennének. Éppen ezért meg sem fordul a fejünkben, hogy hétköznapiságuk ellenére hatalmas meglepetéseket képesek okozni nekünk. A világ változik, a technológia fejlődik, ebből pedig az következik, hogy semmi sem marad feltétlenül úgy, ahogy azt korábban megismertük és megszoktuk.

Bár hihetetlennek tűnik, de ezek a dolgok bizony rendkívül kiszámíthatatlanok. Bele sem gondolunk, hogy a narancs nemcsak kerek lehet, hogy a kígyókon nem mindig van pikkely vagy éppen abba, hogy a sivatagban nem mindig a homok az úr. Néha azonban nem árt nyitott szemmel járni és felfedezni a világ csodáit azokban a leghétköznapibb dolgokban, amik nélkül nem tudunk meglenni vagy amik megcáfolják az eddig tanultakat.

“A fekete macskám szőrének a színe változik.”

Apró, de annál “szerelmesebb” sárgarépák.

A tornádó úgy hámozta meg a fát, mint egy banánt.

Ezek a sült lila krumplik olyanok, mint a drágakövek.

Szarvasharapás egy pöfeteg gombában.

Egész burgonya a chipses zacskóban. Te jártál már így?

Egy bogár vacsorája.

A hűtő, ami nem kocka alakú jégkockát készít.


Ezüst hegyű gyufák húsz évvel ezelőttről.

Ezen a fán egy forrás tört magának utat.

Szív alakú eper. Egyszerűen tökéletes.

Így néz ki egy pikkely nélküli kígyó.

Egy csodálatos heterokróm virág.

Láttál már valaha ilyen hatalmas bagetteket?

Ikozaéder-formájú M&M’s

A kerek narancs már unalmas, így szögletes formában.

Forrás:erdekesportal.com


Ha azt hiszed, hogy te már semmin nem lepődsz meg… akkor nézd csak meg ezt a 16 képet
17 izgalmas tény az emberi testről, amit sajnos nem tanítottak meg nekünk az iskolában
0Shares