25 ember, aki olyan ajándékot kapott, ami teljesen tönkretette az ünneplését

0Shares
Az orvos válaszol: Ez történik a férfiakkal, ha sokáig nem “hancúrozhatnak”. Komoly egészségügyi gondokat…
Rod Stewart hallja amint az utcai zenész az ő dalát énekli – nem bírja ki és elkéri a mikrofont

A különleges ünnepek alkalmával, mint amilyen például a karácsony vagy a születésnapok, az emberek mindent megtesznek azért, hogy valami különleges ajándékkal lepjék meg a szeretteiket. Nem mindegy azonban, hogy milyen ajándékot veszünk: kutatások azt mutatják, hogy az emberek sokkal jobban örülnek azoknak az ajándékoknak, melyek szerepelnek a „kívánságlistájukon”, míg véletlenszerűen kiválasztott ajándékok és meglepetések láttán általában visszafogott az öröm. Az ajándékok kiválasztása tehát hosszas odafigyelést igényel, ki kell puhatolnunk, hogy az illető minek örülne leginkább. Sajnos néha a puhatolás vakvágányra fut és komoly kudarcok születnek.

Egy rokon adott anyámnak egy rossz lámpát karácsonyra. Apám megjavította. Amikor pár héttel később átjöttek, és látta, hogy a lámpa világít, felkiáltott: “Működik?”

Az apósom és a szomszédja lelkes hobbikertészek voltak. A szomszédja egyszer egy tonna trágyát rendelt, de hirtelen egy másik városban megkapta álmai állását, ezért azonnal költöznie kellett. Elmesélte apósomnak a hírt, majd a trágyakupacra mutatva így szólt: “Neked nemsokára születésnapod van, nem? Fogadd el tőlem ezt a kupacot ajándékba.”

A HR osztályon kaptam munkát, egyedül ültem egy kis irodában. Minden nap új golyóstollat kellett vinnem a munkába, mert másnapra valahogy varázsütésre eltűntek a tollaim a zárt irodámból. Nők napján aztán a parazita főnököm adott nekem egy ajándékdobozt, amiben az összes tollam benne volt. Azonnal felmondtam.

A nővéremnek egy “élet és egészségbiztosítási” folyószámlát nyitottunk meglepetésként. Kiderült, hogy a számlát 12 ezer dollárral kell feltölteni néhány hónapon belül. Ez nemcsak a születésnapos lányt, de az egész családi költségvetést megviselte végül.

Karácsonykor a főnökünk valamiért egy-egy sampon és hajfesték csomagot adott minden alkalmazottnak. A férfiaknak is. A kopasz férfiaknak is.

Egyszer nőnapra egy fürdőszobai mérleget kaptam a férjemtől. Ragaszkodott hozzá, hogy csúsztassuk be az ágy alá, így minden reggel, amikor felkeltem és megláttam, azonnal dühös lettem rá.

A férjem egy egész héten keresztül célozgatott valamiféle “lenyűgöző ajándékra”, majd születésnapom alkalmával ünnepélyesen átadott nekem egy fogyókúrás kozmetikai készletet.

Egyszer a férfiak a munkahelyünkön minden nőnek sarokreszelőt adtak ajándékba. A nők ezt célzásnak vették: nincs rendben a sarkunk?

Az egyik hálás beteg egy zsák sót hozott az orvos kollégámnak. Hazavitte, berakta a pincébe, de megfeledkezett róla és a zsák végül egy nagy sótömbbé állt össze. Végül a házzal együtt adta el.

Apám “csodálatos” ajándékot adott nekem a 18. születésnapomra. Még papírzacskóba is betette, és le is zárta szépen, ahogy kell. Kb. 7-8 giliszta volt az “ajándék”, amit azért adott, hogy délután apa-fia horgászatra menjünk. Jó pár év telt el azóta, a minap pedig apám bevallotta, hogy valójában megfeledkezett a születésnapomról, de nem akart bunkónak tűnni, ezért összeszedte a gilisztákat, amiket a reggeli séta közben talált, és kitalálta hozzá ezt a horgászós történetet.

A pasim titokzatosan figyelmeztetett, hogy legyek otthon *X* napon, mert ajándékot hoznak. Lemondtam a fodrászt, szabadnapot vettem ki, és éhesen-mérgesen otthon ültem egészen este 9-ig. A srác végül megjelent egy szerelővel és egy akkora csomaggal, mint a fél lépcsőház. Kiderült, hogy egy bojler volt benne, amit azért vett nekem a születésnapomra, mert többször is panaszkodtam neki, hogy nincs elég melegvíz. Kiderült, hogy túl nagy volt a bojler, és nem fért be a fürdőszobámba.

Nőnapkor a főnökünk gyönyörű porcelán csészékkel ajándékozta meg a hölgyeket. Másnap a főnök kijelentette, hogy adjuk vissza a csészéket, vagy, aki meg szeretné tartani, annak le lesz vonva a fizetéséből. Enyhén szólva is megalázó volt.

Anyósom barna, csíkos, kötött leggingset akart nekem adni. Amikor visszautasítottam, azt mondta: ,,Rendben, akkor odaadom a nagymamának.”


15-16 éves koromban az egyik velem egykorú osztálytársam megkért, hogy menjek el vele rövidnadrágot nézni, mert az anyja szörnyű rövidnadrágokat hord, és szeretne egy szép újat venni neki karácsonyra, ehhez pedig kellene a segítségem és az ízlésem. Végül kiválasztottam neki egy nem olyan csúnya rövidnadrágot, gondoltam, jó lesz az édesanyjának. Nagy meglepetés ért, amikor karácsonykor kiderült, hogy valójában nekem vette!

Az első anyósom 10 évig egymás után minden ünnepre (karácsony, születésnap, nőnap) egyszerű, 54-es méretű pamut pizsamát adott nekem ajándékba. Ez 3 pizsama évente, ráadásul 46-os volt a méretem. Szerintem kirabolt egy pizsama boltot és így próbálta szétszórni a szajrét.

A férjem hozott nekem 3 szegfűt nőnapkor. Átadta, és azt mondta, hogy tegyem vízbe, mert este megyünk az anyjához, és továbbadjuk neki. Én közbe az egyiket véletlenül eltörtem, szóval két ép és egy törött szegfűvel mentünk az anyjához!

A 90-es években nőnapkor fel akartuk köszönteni a tanárnőnket a lányokkal. Nem volt elég pénzünk friss virágra, ezért művirágot vettünk. Reggel korán bementünk a terembe, hogy elrejtsük a virágot, majd hazamentünk és később érkeztünk, mintha nem mi hoztuk volna. Ez nagy hiba volt, mert arra értünk be, hogy a tanárnőnk épp azt meséli a többieknek, hogy mennyire proli dolog művirágot adni valakinek. Végül nem árultuk el neki, hogy mi vettük.

Iskolás koromban a szülői munkaközösség eldöntötte, hogy különféle ajándékokkal lepik meg a lányokat karácsonykor. A kiváló tanulókat rózsaszín ruhás babákkal, a kevésbé jó tanulókat ijesztő babákkal.

Életem legrosszabb ajándéka egy ruha volt, amit a pasim titkos szeretője segített kiválasztani nekem. Amikor először próbáltam fel, éreztem a lány parfümjét a ruhán és rúzsfoltos volt a gallérja. Még aznap szakítottunk a sráccal.

A 90-es években az egyik kollégám megette egy doboz csokimat, de meglepetésből hozott nekem kettőt! Örültem. Annyira örültem, hogy úgy döntöttem, az egyiket a lányom tanárnőjének adom. Amikor hazamentem, hogy kinyissam a másikat, megláttam, hogy krumplihéj van a dobozban! A kollégám csak meg akart viccelni! Hatalmas megkönnyebbülésemre kiderült, hogy a másik doboz valódi édesség volt, de azóta is ideges leszek, ha eszembe jut, mi történik akkor, ha a krumplihéjasat adom a lányom tanárjának.

A 12. születésnapomon arra számítottam, hogy anyukám egy új inget vagy könyvet, esetleg egy Lego készletet ad nekem karácsonykor, ha szerencsém van. Eljött a sorsdöntő pillanat, kézbe vettem az ajándékot és feltéptem a csomagolást. Nem játék volt, ing vagy mesekönyv. Nem, hanem egy hatalmas Oxford szótár haladóknak.

Apa néhány nappal karácsony után odaadott nekem egy pulóvert, mondván: “Valakitől kapta, de úgysem fog ilyet hordani, használjam nyugodtan.” Nem volt szívem elmondani neki, hogy tőlem kapta.

A nagymamám az ünnepeket mindig arra használta fel, hogy tréfát űzzön másokkal. Egyszer megkérdezte, hogy mire vágyom leginkább. Elmondtam neki, hogy egy laptopra. Elérkezett a karácsony és BUMM: egy laptopot adott nekem ajándékba. Nagyon megörültem, emlékszem, hogy ugráltam örömömben. Lenyugtatott a nagyi, és szólt, hogy nyissam ki a csomagot. Kinyitottam, és a képernyőre ragasztott cetlin az állt, hogy ez egy hibás laptop, amit egy számítógépes boltból kölcsönzött, de az ünnepek után vissza kell vinnie. Az egész családom sokáig nevetett, aztán átnyújtott nekem egy olcsó pólót a nagyi, amit aztán egyszer sem vettem fel.

Bónusz

Anyukám virágkötőként dolgozik. Egyszer nőnapkor eljött hozzá egy vevő, aki 2 csokrot rendelt. Az egyiket a feleségének, a másikat a szeretett macskájának. Azt mondta: “Ő is nő, még akkor is, ha dorombol”.

Forrás:erdekescikkek.otpercpiheno.com


Az orvos válaszol: Ez történik a férfiakkal, ha sokáig nem “hancúrozhatnak”. Komoly egészségügyi gondokat…
Rod Stewart hallja amint az utcai zenész az ő dalát énekli – nem bírja ki és elkéri a mikrofont
0Shares