5 hihetetlen tény Adam Sandler színészről, amit még nem hallottál

0Shares
Az emberek 5%-a tudja csak, hol van a harmadik arc a képen: te látod?
Kvízteszt: felismered a képekről kedvenc rajzfilmjeink ikonikus paripáit?

Ha kimondjuk azt a nevet, hogy Adam Sandler, valószínűleg a többségnek ismerősen fog csengeni. Egy nagyon híres amerikai színész és humorista, óriási sikereket ért el a filmes iparban. Rengeteg főszerepet kapott, biztosan láttál tőle te is egy-egy vígjátékot. Még a zenei életben is otthon van, több próbálkozása is volt ilyen téren. Nem szabad kihagyni, hogy forgatókönyvíróként és filmproducerként is tevékenykedik.

Már a 90-es évek óta kemény dolgozik azon, hogy a neve és a filmjei fennmaradjanak. Egészen fiatal, kb. 17 éves kora óta tudja, hogy meg szeretné nevettetni az embereket. Ekkor már fellépett különböző bárokban stand-up komikusként. Amikor beindult számára a filmes világ, akkor a szórakoztatás ezen oldalát felfüggesztette egy időre. 1998-ban volt első nagy sikere, amikor leforgatták a Nászok ásza című romantikus vígjátékot.

De mint minden más hírességnek, Adam Sandlernek is megvannak a maga titkai. Összegyűjtöttünk róla pár érdekességet, amiket biztosan nem hallottál még.

NEW YORK, NY – MARCH 23: (EXCLUSIVE COVERAGE) (L-R) Sunny Sandler, Adam Sandler, Sadie Sandler and Jackie Sandler pose backstage at the hit musical „School of Rock” on Broadway at The Winter Garden Theatre on March 23, 2016 in New York City. (Photo by Bruce Glikas/Bruce Glikas/FilmMagic)

1. A késői kezdet:
Valószínűleg, ha Adam testvére nem bíztatja, hogy kezdje el a stand-up comedyt, nem vág bele. Korábban elmesélte, hogy nem gondolta, hogy ez tetszene az embereknek.

2. Lámpaláz:
Elmesélte, hogy régebben borzasztó lámpalázas volt, rettegett kilépni a színpadra. A stand-up közben gyakran használt gitárt, vagy valami zenei utalást, ez nagyon sokat segített a stressz leküzdésében.


3. Igaz szerelem:
A feleségét Jackie Titone-nak hívják, már lassan 20 éve stabil házasságban élnek. Magánéletéről csak keveset tudni, mivel nem szívesen teszi ki a családját a médiának. Jackievel a Big Daddy című film forgatása alatt ismerkedtek össze, ugyanis az akkor még nagyon fiatal lány színésznő szeretett volna lenni és kapott egy pincérnői szerepet az egyik jelenetben. Amikor a film megjelent, már nyilvánosan randevúztak. Miután kimondták, hogy egy párt alkotnak, a lány is rövidesen áttért a zsidó vallásra.

4. Hétköznapi élet:
Van két gyönyörű gyermekük a feleségével és boldog családként élnek. Ritkán fordul elő, hogy éjszakánként kimarad, ugyanis úgy érzi, akkor másnap nem tud megfelelően teljesíteni. A gyerekeknek is szoros napirendje van, próbál igazán jó családapa és férj lenni.

5. Zenei karrier:
Összesen öt albumot adott ki eddig élete során, amiken vígjátékok vannak. Ezek közül több is platina vagy dupla platina lemez lett. Némelyiket még Grammy-díjra is jelölték. Az óriási mennyiségű eladások ellenére is, sokan nem is tudják hogy zenét vagy albumokat adott ki.

NEW YORK, NY – DECEMBER 25: Adam Sandler, Jackie Sandler, Sadie Sandler and Sunny Sandler attend Milwaukee Bucks v New York Knicks game at Madison Square Garden on December 25, 2018 in New York City. (Photo by James Devaney/Getty Images)

Nagyon jó érzés egy kicsit megismerni azokat a színészeket vagy előadókat, akiket nap mint nap láthatunk a képernyőn. Úgy érezzük, egy kicsit “közelebbi” kapcsolatba kerülhetünk velük ezáltal. Reméljük, te is megtudtál a sikeres színészről pár új információt és érdekesnek találtad!

Forrás:vilagunk.hu


Az emberek 5%-a tudja csak, hol van a harmadik arc a képen: te látod?
Kvízteszt: felismered a képekről kedvenc rajzfilmjeink ikonikus paripáit?
0Shares