72 évesen talált rá a szerelem a Dallas egykori szívtiprójára

0Shares
Szomorú oka van, amiért ez a nő zsúfolt állomásokon emeli fel a szoknyáját
Levelet kapott fiától miután elvált zsarnok apjától – Komoly szavakat fogalmazott meg

A sztárvilágban nem annyira ritka a válás, sőt talán mindennapra jut legalább egy. Az a ritka, mikor valaki egy életen át kitart választottja mellett, míg a halál el nem választja őket. Kevesen, de vannak páran, akik pontosan így élték életüket, és a halál volt az, ami végül elválasztotta őket. Például Pierce Brosnan 1980-ban feleségül vette Cassandra Harris színésznőt, aki sajnos 1991-ben belehalt a petefészekrákba. Brosnan ezek után 2001-ben nősült újra és azóta is együtt él feleségével. A lehető legszorosabb kapcsolat van Tom Hanks és Rita Wilson között, akik már 1988 óta élnek boldog házasságban.

Valószínű cikkünk főszereplője Patrick Duffy is örökre együtt maradt volna szerelmével, Carlyn Rosserrel, ha nem huny el 2017-ben. A pár 1974-ben házasodott össze egymással, szerelmükből pedig két gyerek is született.

<> on June 18, 2015 in Monte-Carlo, Monaco.

A Bobby Ewing karakterét alakító színész olyannyira szerette feleségét, hogy szinte belebetegedett a bánatba. Sokáig képtelen volt feldolgozni elvesztését és ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy halála után fél évvel jelentette be nyilvánosan, hogy elveszítette másik felét.

A Dallas egykori sztárja, akkor teljesen összetört és nem is gondolta, hogy valaha újra szerelmes lehet. Most nagyon úgy néz ki, hogy 4 évvel kedvese elvesztése után újra rátalált a szerelem egy gyönyörű színésznő képében.

Március 17-én ünnepelte 72. születésnapját

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer újra szerelmes leszek valakibe.” – árulta el a színész.


A 65 éves Linda Purllal egy baráti közösségben találkozott, ahova azért ment el, hogy ne legyen mindig egyedül, főleg most, hogy tombol a koronavírus járvány. Persze a szakmának köszönhetően már korábban összeismerkedtek egymással, de csak itt volt igazán lehetőségük beszélgetni és megismerkedni.

A csoportban jöttek-mentek a régi-új arcok, de Linda és Patrick állandó taggá vált és egyre sűrűbben kezdtek egymással beszélgetni. Érezte, hogy valami furcsa érzés keríti hatalmába és kiderült Linda ugyanezt érezte.

Amikor már feloldották annyira a korlátozásokat, hogy el lehetett otthonról menni, akkor a színész fogta magát, kocsiba pattant és több mint 20 órát autózott, hogy találkozhasson a 65 éves színésznővel.

“Összepakoltam, beültem a kocsiba és 20 órát vezettem, hogy rájöjjek, amit érzünk az valóban úgy van ahogy.”

Szerencsére így volt, és azóta elválaszthatatlanok. Patrick arcára újra kiült a boldogság, látni lehet, ahogy ragyognak.

Most már kijárt a jóból a színésznek, ugyanis felesége elvesztése csak hab volt a tortán, mivel szüleit néhány fiatal suhanc egy fegyveres rablás során kiiktatta. Tettük nem maradt büntetlen, mert a bíróság 75 évig terjedő börtönnel sújtotta őket. Persze ettől szülei nem kerültek vissza az élők sorába.

Nagyon-nagyon reménykedünk benne, hogy ezek után már csak jó dolgok történnek a színésszel és még sokáig élvezheti ezt a mérhetetlen boldogságot, amit Linda ad neki.

Forrás:vilagunk.hu


Szomorú oka van, amiért ez a nő zsúfolt állomásokon emeli fel a szoknyáját
Levelet kapott fiától miután elvált zsarnok apjától – Komoly szavakat fogalmazott meg
0Shares