9 tény az emberi testről, amit eddig biztosan nem tudtál

0Shares
10 érdekes és furcsa szokás, amit a legtöbb férfi csinál titokban.
Egy levél, amely bejárta az internetet, ezer és ezer nőt ihletett meg

Az emberi szervezet egy csodálatos, de egyben titokzatos dolog. A kutatók és tudósok máig próbálják megfejteni a titkát, hogy miként, hogyan működik, de még mindig sok akadályba ütköznek. Vannak azonban olyan tények, amelyeket már tudunk, de mégis kevés ember ismeri. Most összegyűjtöttük ezeket a dolgokat, amelyeken még mi is csodálkozunk, hogy mennyire nagyszerűek.

A bőr fiatalon tartása érdekében, többször kell csókolózni

Meglepően hangzik ez a kijelentés, de működik, mivel az emberi izmok 25%-az arcban található. Ha pl. mosolygunk az 17 izomcsoportot használ, míg a csók esetében ez 29 és 34 között mozog.

2. A bölcsességfogak bármely életkorban kinőhetnek

Nincs is annál rosszabb, mint amikor a bölcsességfogunk akar kinőni. Igazából nincs rá “szabály”, hogy mikor bújhat elő, ugyanis még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az a férfi, akinek 94 éves korában nőtt ki. Általában 14 és 20 éves kor között nő ki.

3. A lábad mérete megegyezik az alkarod hosszúságával

Bár elsőre balgaságnak tűnhet, de nem ez. Próbáld csak ki, a csukló és a könyök közti távolság megegyezik a lábad hosszával. Egyébként erről már Leondardo da Vinci is írt.

4. Ha egész nap aludnál, az nem minden esetben egészséges

Persze, vannak az embernek olyan időszakai, amikor kicsit fáradtabb és több alvásra van igénye, de élnek köztünk olyanok is, akiknek egy 24 órás alvás sem pihentető. Ez már inkább betegség, amit narkolepsziának hívnak. Emberiség 1%-a szenved ebben.

5. Ha megérinted a köldököd, akkor el kell menned a mosdóba


Christopher Hollingsworth amerikai orvos ezt alábbiak szerint magyarázza el: ha megérinted a köldököd vagy bele dugod az ujjad, akkor a hasi üregben lévő idegszálak jeleket küldenek a gerincvelőnek, ami ezeket tovább viszi a húgycsőbe.

6. Az arcon lévő ráncok több mindent árulnak el rólunk

Nem mindegy, hogy hol vannak a ráncok, ugyanis, ha sokat mosolygunk akkor a szánk körül jelennek meg, ha pedig sokat bosszankodunk, akkor a szemöldökünk között. Ez mindig attól függ melyik izomcsoportot használjuk a legtöbbet az arcunkon.

7. A szupermemória nem létezik

Ez így ebben a formában nem igaz. Rengetegszer megcsodáljuk azokat az embereket, akik szuperzsenik. Azonban szakemberek megmagyarázták, hogy kiváló memóriával senki sem születik, ellenben, ha megfelelően eddzük az agyunkat, akkor erre bárki képes lehet.

8. A legnagyobb sejt, a petesejt

Ironikus módon a legkisebb pedig nem más, mint a sperma. Maga a petesejt mérete 600-szor nagyobb, mint a spermáé.

9. A belső ébresztőóra egy hormonnak köszönhető

A legtöbb ember, ha mindennap ugyanakkorra állít be ébresztőórát, előbb-utóbb előbb felkel, mint ahogy az riasztana. Ez pedig egy hormonnak köszönhető, aminek szépen csengő neve van: adrenokortikotrop. Ez csökkenti bennünk a stresszt az ébredésnél.

Forrás:mocool.eu


10 érdekes és furcsa szokás, amit a legtöbb férfi csinál titokban.
Egy levél, amely bejárta az internetet, ezer és ezer nőt ihletett meg
0Shares