Az egészséges emberi szem több mint 7 millió szín érzékelésére képes, és ennek köszönhetően képesek vagyunk a színek megkülönbözetetésére, ami sokkal egyszerűbbé teszi az életünket. Bizonyos hétköznapi dolgok az idők során teljesen összenőttek egy-egy színnel, ami egyáltalán nem véletlen. Bár eddig nem tudtuk, de létezik logikus magyarázat arra, hogy miért sárgák a taxik, miért fehér a WC-papír, vagy hogy éppen miért a feketék a gumiabroncsok.
1. Gyalogátkelőhely
A kereszteződésekben lévő gyalogátkelőhelyek kontrasztos fekete-fehér színekkel vannak jelölve, hogy a sofőrök messziről is lássák. Ennek köszönhetően elegendő mennyiségű idejük van, hogy lecsökkentsék a sebességüket és átengedjék a gyalogosokat. A két kontrasztos színnek hála a gyalogosok is jobban látszódnak az úton.
2. Focilabda
Kezdetben a focilabdák teljesen fehérek voltak, aztán egyszer az Adidas úgy döntött, hogy fekete kockákat is hozzáad a játékszerhez, ezáltal a labda könnyebben észrevehetővé vált mind a játékosok, mind pedig a tévénézők számára, akik ekkoriban még fekete-fehér készülékeken nézték a meccseket. Ma már persze nagyon sokféle színben pompázhatnak.
3. Közlekedési lámpa
Mindenki ismeri a közlekedési lámpák színeit, melyek ugyebár a piros, sárga és zöld színek. De vajon miért pont ezeket a színeket választották? Nos, a piros a leghosszabb hullámhosszú szín, ami azt jelenti, hogy jó messziről is észre lehet venni. A sárga valamennyivel rövidebb hullámhosszal rendelkezik, mint a piros, de hosszabbal, mint a zöld. Ezeknek a pozitív tulajdonsága csak még feltűnőbb lesz, mikor egymás után váltakoznak a színek.
4. Repülőgép
A repülőgépek általában fehérek, mivel ez a szín veri vissza leginkább a napfényt. Ez segít csökkenteni a napfény okozta károkat, és a géptörzs túlmelegedését. A fehérre festett hajtóművek és vezérsíkok pedig gyorsabban képesek lehűlni.
5. Iskolabusz
Az iskolabuszok sárga színének elsősorban biztonsági okai vannak. Ezek kontrasztos sárga-fekete színe segít, hogy a diákok időben észrevegyék azt, főleg reggel. Végül de nem utolsó sorban sokkal jobban láthatók a sötétben is, mint bármilyen másik színű jármű.
6. Gumiabroncs
A gumiabroncsok gyártásához használt gumi alapvetően fehér színű, ám kormot adnak hozzá, hogy ezzel növeljék élettartamát. Mellékhatásként a gumiabroncs színe ettől feketévé válik. A korom növeli a gumiabroncsok szilárdságát és tartósságát azáltal, hogy jobb hőálló-képességet biztosít és védi az ultraibolya fénytől.
7. Tűzcsap
A tűzcsapok különböző színei jelölik azt, hogy hány liter vizet tudnak előállítani egy perc alatt. A tűzoltók, különböző tüzekhez különböző színű és méretű csapokat használnak. A legelterjedtebbek a piros, narancs, zöld és kék színnel jelölt csapok.
8. Taxi
Csakúgy, mint az iskolabuszok esetében, a taxiknál is hasonló okokból történt a színválasztás. A sárga egy olyan szín, ami jól kiemeli a forgalomban közlekedő többi gépjármű közül a taxikat.
9. WC-papír
A WC papír színe alapból barna árnyalatú, ám a gyártók kifehérítik. Ma már, nem csak fehér színű WC-papírt lehet kapni, viszont nincs belőlük sok, mert a színezésük sokkal több pénzbe kerül. Orvosok megvizsgálták mind a fehérített, mind a színezett papírokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a színezett verzióknál magasak az egészségügyi kockázatok, így a biztonság megőrzése érdekében célszerű a fehérített használni.
10. Közösségi mádiás applikációk ikonjai
Bár nincs egységes szín kritérium a közösségi médiás alkalmazásokat tekintve, ennek ellenére a legtöbbjük mégis kék színű. Ez annak köszönhető, hogy a kék színt az emberek tudat alatt is az okos, fejlett dolgokhoz kapcsolják, ráadásul az emberek számára nagyobb biztonságérzetet is biztosít. A közösségi oldalak pedig azt szeretnék, ha az emberek biztonságosan éreznék magukat a használat közben, miközben más emberekkel kommunikálnak – túlnyomó többségük ezért választja a kék színt.
Forrás:staxblog.hu