Valljuk be, egyenesen rühelltük gyerekként a tanárainkat. Folyton azt éreztük, hogy csak kínozni akarnak minket, és hogy minden örömük a mi szenvedésünkben rejlik. Azért akadtak kivételek. mindig volt egy-egy tanár, aki jó fej volt, akinek az óráira örömmel járt be az ember, mert mindig tudta a módját, hogy odafigyeljünk arra, amit mondd. 🙂
A világ minden tájáról szedtünk össze képeket, melyek igazolják, hogy a jó fej tanárból sok létezik, és a többi tanítónak is illene követnie a példájukat! 😋
1 Mivel sokak szerint unalmas a történelem óra, egy vérbeli töritanár sosem adja fel, és bármit megtesz a figyelemért. Akár be is öltözik! 😊
„A professzorunk mindig kihagyta az első órákat, mert utált korán kelni. A tantestület azonban rászólt, hogy ez így nem okés. Szóval azóta pizsamába jár be dolgozni.” 😄
Egy tanár szívvel-lélekkel segít a diákjain. Még ha ezért idétlen pózokba is bocsátkozik. 😁
„A tanárunk nem talált gyerekcsőszt az utolsó pillanatban, így mikor behívták a szabadnapján dolgozni behozta magával az unokáját is!” 😃
„A történelem tanárunk külön csináltatta meg a fotóját a tablónkhoz. Mindenki imádja!” 😄
A kémia óra kísérletei a legkirályabbak! Csak a diri meg ne tudja! 😋
„Nem értettük, mi az a címke a tanárunk üdítőjén, ezért szünetbe odasettenkedtünk az íróasztalához és meglestük. Az állt rajta, hogy ‘A diákok könnyei’. Igazán eredeti ötlet.” 😅
Ma már Spártánál tartunk a törikönyvben…😃
„A matektanárunk megígérte, hogy ha mindannyian jelesre írjuk meg a dolgozatot, akkor beöltözik Scooby Doo-nak és bont egy üveg pezsgőt. Szerencsétlenségére mindenki dolgozata ötös lett, de megtartotta a szavát. A mi tanárunk a legkirályabb!” 😃
Fizika óra kísérletek nélkül? Kizárt! 😀
„A tanárnő imádja az állatokat! Mikor a minap épp a sulinkba tartott talált egy kiscicát. Így új tanársegédjével tartotta meg az órát.” 😊
„A matektanárunk idén így ünnepelte a Pí világnapját! Nagyon nagy arc!” 😄
„Az egyik osztálytársunk elaludt óra közben. Ahelyett, hogy a tanárunk felkeltette és kizavarta volna, inkább lövetett magukról egy képet.” 🙃
„A rajztanárunk egy őrületes tehetség!” 😲
„A matektanárunk a világ legprecízebb embere. Az egyik nap otthon hagyta a vonalzókészletét, ezért rögtönzött egyet.” 😁
„A kémia tanárnőnk Lady Gaga fanatikus és ezt szereti velünk is érzékeltetni.” 😀
„Ha az órán kísérletezünk, a tanárunk mindig felveszi a varázssüvegét:” 😋
Egy tanár az első pár alkalommal ugyanabban a ruhában volt. Ez volt az ő elegáns ruhája. Aztán mikor feltűnt neki a dolog, úgy döntött, ezentúl mindig ebbe fog tablófotózásra jönni. Tavaly ment nyugdíjba, de még mindig ugyan abban a szettben volt az utolsó kép készítésekor is.” 😊
„Az egyik legidősebb tanárunk a kampuszon. De hogy mindenhova időben eljusson, kénytelen gördeszkára pattanni.” 😄
„Matektanárunk Haloweenkor ezzel a jelmezzel lepett meg minket!” 😃
Nektek van/volt ilyen jófej tanárotok a suliban?
Forrás:nemkacsa.com