A Down-szindrómás fiú táncolni kezd a színpadon – Amikor megszólal a zene, az egész közönség libabőrös lesz

0Shares
A férfi, akit 50 évvel ezelőtt fogadtak örökbe, megtudja, hogy a családja mindvégig az utca végén lakott
20 nő elküldte a férjének, hogy “Szeretlek édesem”. Visítva nevettünk a válaszokon

Az Egyesült Államokban volt egy műsor, amely “A legnagyobb táncos” címen futott. Egy Down-szindrómás fiú is részt vett a versenyen és táncával elvarázsolta a kezdetben szkeptikus közönséget.

Amikor Andrew belépett a színpadra, mindenki azt hitte, hogy előad egy aranyos táncot, kap majd egy kis tapsot és haladhatnak tovább.

A közönség nem is tévedhetett volna nagyobbat, hiszen a fiú tánca minden tekintetben kivételes produkció volt.

Az előadás elején Andrew-t édesanyja biztatta a színpad széléről.

Amikor a fiú elkezdett táncolni Justin Timberlake „Can’t Stop the Feeling” című dalára, varázslat történt.

A közönség 75%-ának szavazatát megkapta, így találkozhatott a három zsűrivel is.

Cheryl, az egyik zsűritag könnyekben tört ki, és méltatta a fiú teljesítményét.

„Nagyon meghatódtam az egésztől, ez csodálatos volt.

Téged nézni – az izgalmadat és látni, mennyire jól boldogulsz a közönség előtt – olyan különleges pillanat volt.

Büszkének kell lenned magadra.


Nyilvánvalóan többet kell ezt csinálnod, hiszen látszik, hogy elemedben vagy miközben táncolsz.”-hangzott ez Cheryl szájából.

Az elképesztő előadás után a fiú barátja Tom, aki szintén Down-szindrómás, felment és megölelte Andrew-t büszkesége jeléül.

Andrew anyja elmondta, hogy fia 11 évesen kezdett el táncolni.

“Már a kezdetektől jó ritmusérzéke volt, élvezte a táncot. A tánc Andrew számára önbizalmat és önfeledt boldogságot adott.”

Forrás:www.tudasfaja.com


A férfi, akit 50 évvel ezelőtt fogadtak örökbe, megtudja, hogy a családja mindvégig az utca végén lakott
20 nő elküldte a férjének, hogy “Szeretlek édesem”. Visítva nevettünk a válaszokon
0Shares