A nagyi arra kérte az unokáját, sminkelje ki őt. Az eredmény mindenkit szavak nélkül hagyott!

0Shares
Egy skót odamegy a taxishoz
A katona a legnevetségesebb és legrondább ruhában megy el barátja temetésére: mikor megtudják az okát, zokogni kezdenek

Azt mondják, semmi sem teszi egy nőt szebbé annál, mint a meggyőződés, hogy szép. Vannak azonban apró kis trükkök, melyekkel ez a szépség kihangsúlyozható és fokozható. Gondolj csak bele, egy jól sikerült smink, egy elegáns kis szett, na meg egy divatos frizura mekkorát lendíthet egy nő önbecsülésén!

Ennek apropóján, nézzük csak meg az alábbi videót. Goar Avetisyan jelenleg Moszkvában él, és az egyik legelismertebb sminkmester a szakmájában. 17 év után végre sikerült rávennie örmény származású nagymamáját, hogy látogassa meg őt Oroszországban. A remek alkalmat kihasználva Goar úgy döntött, élesben fogja megmutatni a nagyinak, mivel és hogyan telnek a hétköznapjai.

Shuraaa is vágyott már egy kis megszépülésre, és ezt kamatostól meg is kapta az unokájától. Az átalakulását videófelvétellel dokumentálták, a bevállalós nagymama beleegyezésével pedig közzé is tették a világhálón. Beletelt egy kis időbe, de a végeredmény mindenképp megérte!


Az előtte-utána képek ugyanis magukért beszélnek! (01:14-nél)

Forrás:twice.hu


Egy skót odamegy a taxishoz
A katona a legnevetségesebb és legrondább ruhában megy el barátja temetésére: mikor megtudják az okát, zokogni kezdenek
0Shares