A stewardess elhatározta, videóra veszi, be tud-e csukni egyszerre négy csomagtárolót a lábával: így sikerült a mutatvány

0Shares
Egy bevállalós fickó 10 000 liternyi kólát reagáltatott sütőporral: videóra vette a hatalmas robbanást
Állapotos feleségéről készített fotókat a tengerparton: az egyik képen feltűnik neki egy váratlan jel

A stewardessek munkája egy részről igencsak monoton, hiszen minden egyes repülőúton szinte ugyanazokat a mozdulatokat kell végrehajtaniuk: biztonsági előírások ismertetése, fedélzet végigjárása, étel-ital körbehordása, stb.

Másrészről pedig nagyon változatos, hiszen rengeteget utaznak, sokszor egészen távoli desztinációkra is eljutnak, és néha van elég idejük arra, hogy ők maguk is körbenézzenek egy-egy egzotikusabb helyszínen.

Ám a végtelenségig gyakorolt mozdulatokat már szinte csukott szemmel is el tudják végezni, így nem árt néha feldobni a munkát: valami teljesen váratlant mutatott be például a kisfilmben látható légiutas-kísérő, aki ez alkalommal nem a kezével csukta le a felső csomagtárolókat.

Úgy döntött, hogy ezt a mozdulatsort most a lábaival fogja végrehajtani, ráadásul egyszerre nem is egy, hanem mindjárt négy csomagtárolót zár be. A videóból kiderül, hogy sikerült neki:


Forrás:www.viccesszavak.com


Egy bevállalós fickó 10 000 liternyi kólát reagáltatott sütőporral: videóra vette a hatalmas robbanást
Állapotos feleségéről készített fotókat a tengerparton: az egyik képen feltűnik neki egy váratlan jel
0Shares