Az autósoknak azt javasolják, hogy télen úgy vezessenek egy tál vízzel az anyósülésen, ezzel üzemanyagot spórolhatnak

0Shares
VICC: A bolondokházában éjjel benyit az orvos a betegei szobájába
VICC: Szabó úr a héten már harmadszorra késik el a munkahelyéről

Bár a benzin és a dízel ára jelenleg nem a valaha volt legmagasabb, még mindig elég drága, és a legtöbben szívesen spórolnának rajta, ha nem másért, hogy a megmaradt pénzből bevásárolhassanak az ünnepekre.

Mivel decemberben a legtöbben a szokásosnál több pénzt költünk, ez jó alkalom lehet arra, hogy megpróbáljuk lecsökkenteni a kiadásainkat. A szakértők ennek érdekében néhány érdekes trükköt javasolnak, amiknek segítségével kevesebb üzemanyagot fogyaszthatunk.

A ChooseMyCar szakértői szerint az egyik ilyen bizarr, ám annál hasznosabb trükk, ha mindenhová egy tál vízzel az anyósülésen vezetünk. Ez állítólag azért jó, mert megakadályozza a sofőröket a szükségtelen gyorsításban vagy hirtelen fékezésben, ezzel pedig üzemanyagot spórolhatnak.

„Ha egy fedetlen tál vizet tartunk magunk mellett az ülésen, az nagyszerű visszatartó erő lehet a szükségtelen gyorsítások és hirtelen fékezések ellen” – mondják a szakértők.

Kicsit furcsán hangzik ugyan, de valóban egyszerű és nagyszerű emlékeztető lehet az óvatos vezetésre. Ha ugyanis túl erősen taposunk a gázpedálra vagy a fékre, a víz elkezd kilötyögni a tálból.

A legjobb egy kisebb müzlis tálat használni erre a célra, amit körülbelül a háromnegyedéig kell feltölteni vízzel.


Ugyanakkor az sem mindegy, hogy parkolunk, mert ezzel is spórolhatunk egy keveset.

A szakértők szerint érdemes olyan parkolóhelyet keresnünk, ahol reggel a felkelő nap rásüthet a szélvédőre, így kevesebb ideig kell járatnunk a motort, hogy felmelegítsük az autót, miközben felolvasztjuk az ablakra fagyott jeget.

Ugyancsak hasznos tanács, hogy érdemesebb háttal beparkolni, mert még meleg motorral az autó kevesebb üzemanyagot fogyaszt tolatáskor, mint ha induláskor, hideg motorral kellene kitolatnunk a parkolóból.

Természetesen a garázs használata is sokat segíthet az autó melegen tartásában, és érdemes rendszeresen kiüríteni a csomagtartót is, hogy ne cipeljünk magunkkal fölösleges túlsúlyt.

Forrás:twice.hu


VICC: A bolondokházában éjjel benyit az orvos a betegei szobájába
VICC: Szabó úr a héten már harmadszorra késik el a munkahelyéről
0Shares