Az esküvő alatt nem az esküjét olvasta fel, hanem vőlegénye néhány SMS-ét – Az esküvő azonnal véget ért

0Shares
Előreengedte a kopasz, joggingos férfit a sorban. Még ma is azt meséli, ami utána történt!
“Az ott penész?” Így néznek ki a mellimplantátumok 13 év után…

Egy párkapcsolat ápolása és fenntartása mindig komoly kihívást jelent az embereknek. Helyzetüket egyáltalán nem könnyíti meg, mikor partnerüknek rossz napja van, vagy olyan dolgok miatt hisztiznek, ami miatt felesleges. De ugyanilyen problémát tud okozni, ha valaki új ismertségre tesz szert, mert a hosszas beszélgetések révén a kapcsolat komolyabbra is fordulhat. Ez olykor megcsaláshoz vezethet, amit nagyon-nagyon nehéz megbocsátani… sőt szinte lehetetlen. A hűtlenségre viszont minden ember másképp reagál. Vannak, akik alázattal elfogadják, hogy ez történt velük, mások véget vetnek a kapcsolatnak, s akadnak, akik bosszút állnak.

Még nagyobb árulás, mikor a nők egyik legfontosabb és legszebbnek mondott napján derül ki, hogy vőlegényük megcsalta őt. Ez történt Caseyvel is, aki esküvője előtt néhány órával tudta meg, hogy vőlegénye, Alex megcsalja őt egy másik nővel.

“Ez volt életem legboldogabb napja, ám egy pillanat alatt minden megváltozott. Hamar rá kellett jönnöm, hogy az álomférfinak gondolt vőlegényem, nem az, akinek látszik. Most, mindenki szeme láttára lesz ennek a kapcsolatnak vége.” – mondta Cassey

Hopeless bride crying outside a church after being stood up on her wedding day

Nem sokkal az esküvő előtt Cassey egy halom képernyőfotót kapott emailben. Mikor megnyitotta őket látta, ahogy Alex egy másik nővel beszélget valamint képeket küldenek egymásnak. A beszélgetés néhány hónapja kezdődött közöttük és egészen az esküvőnk időpontjáig tartott. A hosszú üzenetet egy rövid összefoglaló is kísérte, mely így hangzott: “Én nem mennék hozzá. És te?”

A legtöbb nő ezek láttán egyből hűtlen partneréhez menne és számon kérné rajta a dolgokat, de Cassey nem ezt tette. Hősnőnknek egészen más elképzelése volt minderről. Úgy döntött úgy tesz mintha mi sem történt volna, ám a fejében már szövögette a szálakat, hogyan állhat legjobban bosszút.


“Hogyan mondhatnám le a szertartást, ha minden vendég megérkezett és mindent kifizettünk? Hogy tehette ezt velem? Sírva fakadtam és megalázva éreztem magam. Szerettem Alexet, feleségül akartam menni hozzá, ám túlságosan is szomorú és ledöbbent voltam. Mindenről csak a barátaimnak meséltem. Azon az éjszaka egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. Folyamatosan kavarogtak bennem a gondolatok. Mikor láttam, hogy hajnalodik, felébresztettem őket és elmondtam, hogy döntöttem. Felfedem az igazságot Alex családja és barátai előtt.”

Mikor Casey egyik, míg Alex a folyosó másik irányából indult el, hogy középen találkozzanak. A férfi látta menyasszonya léptein, a félelmet és az aggályt. Úgy gondolta egyáltalán nem így néz ki az a nő, aki épp élete legboldogabb napját éli meg. Ám fogalma sem volt arról, hogy mi fog történni.

Amint összetalálkoztak a folyosó közepén a menyasszony mély lélegzetet vett, majd szüleihez és barátaihoz fordult, s elárulta a leendő férjével kapcsolatos brutális igazságot.

“Úgy tűnik, Alex nem az az ember, akinek gondoltam. Nem lesz esküvő.” – mondta Casey

A templomban összegyűlt emberek nem hitték el, amit hallanak. Aztán Casey megragadta a telefonját és hangosan olvasni kezdte Alex és az ismeretlen hölgy közti párbeszédet.

“Ma nem lesz esküvő” – ismételte meg Cassey.

Végül könnyes szemmel nézett fel Alexre, aki néhány másodperccel később kirohant a templomból. Hiába hagyta el a férfi a helyet Casey úgy döntött, folytatja:

“Szeretlek titeket, és bár szörnyű, ami most történik, örülök, hogy itt vagytok. Ma nem lesz esküvő, viszont szeretném, ha megünnepelnénk az őszinteséget, azt, hogy megtalálhatjuk az igaz szerelmet és követhetjük a szívünket akkor is, ha fáj.”

E szavak után néma csend telepedett a templomra. Néhány pillanat múlva az emberek tapsolni kezdtek.

“Hiába hiúsult meg az esküvő, ezeknek az embereknek köszönhetően igazán nagy bulit sikerült csapni.” – fejezi be Casey

Gondolod, a menyasszony bölcsen tette, hogy az egész násznép előtt hangosan felolvasta az üzeneteket?

(A cikkben szereplő képek csak illusztrációként funkcionálnak)

Forrás:vilagunkhirei.hu


Előreengedte a kopasz, joggingos férfit a sorban. Még ma is azt meséli, ami utána történt!
“Az ott penész?” Így néznek ki a mellimplantátumok 13 év után…
0Shares