Egykori diákja segített talpra állni a hajléktalanná vált tanárának

0Shares
2 különbséget sokan észrevesznek, de mind a 3-at csak a valódi mesterek lelik meg
Az édesapa kerékpáron vitte a templomba a lányát az esküvője napján – virágokkal díszítette fel a biciklit

Amikor tudomást szerzett a szerencsétlenül járt tanár helyzetéről, egykori diákja nem mindennapi módon sietett a segítségére.

Egykori diákja segített talpra állni a hajléktalanná vált egykori tanárának

Steve Nava reggelente munkába menet többször is felfigyelt egy szokatlan dologra: egy férfi ült az autójában, a háza közelében. Nava idővel rájött, hogy a férfi nem egyszerűen csak vár valakire: „Észrevettem, hogy minden holmija a kocsijában volt, és ekkor jöttem rá, hogy hajléktalan” – mondta.

Amikor közelebbről megnézte, Nava rájött, hogy ismeri a férfit, aki nem más, mint José Villaruel, vagy, ahogy a diákok emlegetik, ‘Mr. V’, aki korábban helyettesítő tanárként dolgozott Kaliforniában.

Miután beszélt vele, Nava megtudta, hogy Villaruel hajléktalanná vált a járvány alatt, és az autójában élt. Ami még ennél is rosszabb, semmilyen bevételi forrása nem volt a havi társadalombiztosítási csekken kívül, aminek nagy részét el kellett küldenie beteg feleségének Mexikóba.

Miután hallotta, milyen nehéz helyzetbe került az egykori tanár, Nava nem sokáig habozott a döntéssel.

„Azt tűztem ki célul, hogy segítsek a tanáron, aki nehéz időszakon ment keresztül a járvány alatt” – mondta.

Kivett neki egy szállodai szobát, és adott neki 300 dollárt. De ez még nem minden: Nava ezután a Twitteren is megosztotta a történetet, segítséget kérve más felhasználóktól, és egy GoFundMe oldalt is létrehozott.

„Mr. V. nagyszerű, vicces és segítőkész oktató és helyettesítő tanár volt, aki több fontanai iskolában is tanított” – írta Nava. „Küszködött, hogy talpra álljon a járvány kezdete óta, és a kegyetlen időjárási viszonyok és életkörülmények dacára az autójában élt. Ennek az adománygyűjtésnek az a célja, hogy segítse őt anyagilag, hogy visszatérhessen a normális élethez.”

Az életmentő születésnapi ajándék


A reakció elsöprő volt. Az egykori diákok nemcsak adakoztak, de az emlékeiket is megosztották a helyettesítő tanárról. „Megkönnyeztem a történetét, legalább tucatszor helyettesített az osztályomban. És bármilyen őrületes is, az öcsém osztályában is helyettesített néhány évvel később” – írta az egyik hozzászóló.

„Mindig olyan kedves volt, amikor az én osztályomban helyettesített. Köszönöm, hogy segítesz neki, remélem sikerül elérni a kitűzött összeget” – írta egy másik.

A volt diákok mellett a megyei seriff hivatal, sőt a fontanai polgármesteri hivatal is részt vett az akcióban. Az erőfeszítésnek végül meglett az eredménye, mindössze három nap alatt 27 ezer dollárt gyűjtöttek össze, meghaladva a 15 ezer dolláros célt.

Villaruel születésnapja éppen azon a héten volt, így az egykori tanítványok születésnapi ajándékként adták át a 27 ezer dollárról kiállított csekket.

„Olyan élmény volt ez, amire életem végig emlékezni fogok. A szívemben őrzöm. Éreztem, hogy valami történni fog, hogy a dolgok megváltoznak, és így is történt, amikor a legkevésbé számítottam rá” – mondta Villaruel.

Nava a Today magazinnak azt is elmondta, hogy az üzenet, amit Mr. V-nek átadtak, sokkal többet jelentett, mint a pénz. „Azt akartam, hogy érezze, hogy törődnek vele, és szeretik mindazok, akiknek az évek során segített” – mondta.

Mindannyiunknak volt egy-két tanára, aki megváltoztatta az életünket, akik gondolkodásra ösztönöztek, és arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, amikor még mi magunk sem voltunk tisztában vele, kik is vagyunk. Ezek a tanárok megérdemlik a köszönetet, és sokszor a legkisebb gesztus is hegyeket képes megmozgatni.

Forrás:filantropikum.com


2 különbséget sokan észrevesznek, de mind a 3-at csak a valódi mesterek lelik meg
Az édesapa kerékpáron vitte a templomba a lányát az esküvője napján – virágokkal díszítette fel a biciklit
0Shares