Ez a 6 hajdan gyönyörű hölgy, teljesen eldeformálta magát a sok plasztikai műtét miatt.

0Shares
15 kérdés, amire túlságosan őszinte válasz érkezett.
15 kreatív és vicces férj, aki mellett véget nem érő kaland és nevetés az élet

A legtöbb Hollywoodi híresség nem tudja feldolgozni, hogy elszállt felettük az idő és bizony beindultak náluk az öregedési folyamatok. Egyesek sporttal, egészséges életmóddal és sminkkel próbálják kiküszöbölni, hogy ne nagyon látszódjanak rajtuk az öregedés jelei, úgymint ráncok, foltok.. stb. Akadnak olyanok, akik nem látnak másban kiutat csak a plasztikai műtétekben. Viszont tisztában kell lenni azzal, hogyha valaki nem megfelelő orvost és kezelést választ, annak bizony súlyos következményei lehetnek. Pontosan így jártak a cikkünkben szereplő hölgyek is, akik régen meseszépek voltak, szinte mindenki irigyelte őket, ma meg már rájuk sem lehet ismerni, mert annyira elcsúfították magukat a sok orvosi beavatkozással. Többen már meg is bánták, hogy efféle dolgokhoz folyamodtak.

Ivone Weldon
Nagyon sokan azt hitték róla, hogy ő Sylvester Stallone édesanyja, ám ez nem igaz. Ő egy híres golfozónő, aki játszott már például Richard Nixon egykori elnökkel és David Eisenhower szerzővel.

Ivone feltöltette ajkait és rengeteg botox kezelésen vett részt, amitől szinte felismerhetetlenné vált.

Jackie Stallone

Ő itt Sylvester Stallone édesanyja, a 97 éves Jackie Stallone. Sokan gondolják, hogy csak fia hírneve miatt vált ismertté, azonban ez nem igaz, ugyanis önmagától is szerzett egy kis hírnevet Amerikában. Több asztrológiai könyve is megjelent már, valamint számos tévészereplést is vállalt. Fiatalabb korábban cirkuszi trapézművész volt. Életében fontos szerepet játszott mindig is a sport, emiatt 92 évesen úgy döntött crossfit edzésekre fog járni.

Nemcsak az erőnléttel, hanem az idővel is fel akarta venni a harcot ezért többször feküdt kés alá, amit már beismer, hogy egyáltalán nem volt jó ötlet, mert csak árnyéka egykori önmagának. Saját bevallása szerint úgy néz ki, mint egy mókus, akinek tele vannak a pofazacskói mogyoróval.

Sydne Rome

Az olasz gyökereinek köszönhetően Sydney vonzó megjelenést örökölt: karcsú alakja volt és a 70-es években kifinomult megjelenése miatt egy-kettőre sztár lett belőle, sőt még a Playboy magazinban is szerepelt. Rengeteget játszották országszerte “Hearts” című dalát.


Sydne megpróbálta felvenni a versenyt az idővel ezért több plasztikai műtéten is átesett, csakhogy visszakapja fiatalságát. A rengeteg beavatkozásnak köszönhetően teljesen elvesztette egykori varázsát. Emiatt a színésznő visszavonult a rivaldafényből és jelenleg Olaszországban él férjével.

Emmanuelle Béart

Emmanuel-nek mindig is gyönyörű arca volt, amire sokan fel is figyeltek. 27 évesen feküdt először kés alá, amikor is feltöltette ajkait. Mivel nem tetszett neki az eredmény ezért próbálta korrigáltatni a problémát. A színésznő elismerte, hogy nagyon mélyen érintette, hogy műtétje nem sikerül jól, ezért már a tű szó hallatán kirázza őt a hideg.

Elsa Patton

Elsa egy másik olyan Hollywoodi híresség, aki vissza akarta szorítani a ráncok megjelenését. Egy TV műsor által vált híressé azóta pedig több vörös szőnyeges rendezvényre is meghívják, ám már közel sem olyan, mint régen, szinte felismerhetetlenné plasztikáztatta magát.

Michaela Romanini

A 48 éves olasz származású nő a plasztikai sebészet egyik leghíresebb áldozata. Michaela egy tökéletes példa arra, hogy hogyan ne változtassuk meg a megjelenésünket. Számtalan alkalommal feküdt kés alá, de az eredményekkel egyszer sem volt megelégedve.

Később újra felkeresett egy plasztikai sebészt, hogy korrigálja a régi beavatkozásokból származó hibákat. Nos, az eredmény nem lett túlságosan kielégítő. Már szinte nem is lehet benne felismerni egykori szépségének vonásait.

Te mit gondolsz róluk? Megérte?

Forrás:erdekescikkek.hu


15 kérdés, amire túlságosan őszinte válasz érkezett.
15 kreatív és vicces férj, aki mellett véget nem érő kaland és nevetés az élet
0Shares