hirdetés
13 szomszéd, akivel nem unalmas az egymás mellett élés
14 férfi, akit a humorérzéke még nem hagyott cserben

Hárman kopogtatnak a mennyország kapuján. Szent Péter unottan nyit ajtót és közli, hogy a félfogadás holnap reggelig szünetel. A három férfi viszont azonnali bebocsátásért könyörög. Szent Péter megszánja őket, de feltételül szabja, hogy mindegyiknek el kell mesélnie egy rendhagyó történetet.

Az első férfi bele is kezd:

– „Ablakpucoló vagyok. A 8.-on tisztítottam az üvegtáblákat, amikor kibillentem az egyensúlyomból, elkezdtem zuhanni, de sikerült egy erkély szélét elkapva megkapaszkodnom. Épp amikor fel akartam húzni magam, ott termett egy örült és elkezdte taposni, rugdalni a kezemet. Én erre továbbzuhantam, de felfogott egy fa koronája.

Azt hittem megmenekültem, amikor föntről fejbe talált egy hűtőszekrény. Most itt vagyok.“

– “Rendben, Te bejöhetsz.“ – közli vele Szent Péter.

A második is belefog a mesélésbe:

– „Ma direkt egy órával előbb értem haza, hogy leleplezzem a feleségem, akiről azt sejtettem, hogy megcsal valakivel. És tényleg, fényes nappal meztelenül találtam a hálóban.

Erre elkezdtem átkutatni az egész lakást. Sehol senki, mígnem látom ám, hogy valaki csimpaszkodik az erkély szélébe. „Na megállj!“ – gondoltam és párszor ráléptem a kezére, amire fel elengedett mindent és lezuhant.


Mielőtt leért volna a földre, szerencséjére az egyik fa koronájában fennakadt. „Na megállj!“ – gondoltam és utánahajítottam az erkélyünkön álló hűtőszekrényt. Ami nehezebb volt, mint vártam, ezért megcsúsztam és én is kirepültem az erkélyről. Azt még láttam, hogy a hűtőszekrény fejbe találja ezt az alakot. Onnantól aztán nem emlékszem semmi másra.“

– „Rendben, Te is bebocsáttatsz. És Te?“ – kérdezi Szent Péter a harmadikat.

– „Hát úgy adódott, hogy nekem villámgyorsan el kellett rejtőznöm és kínomban egy erkélyen álló hűtőszekrénybe bújtam …“

Forrás:fejtsdmegmost.com


13 szomszéd, akivel nem unalmas az egymás mellett élés
14 férfi, akit a humorérzéke még nem hagyott cserben