Hogyan látják a világot a különféle színvaksággal élő emberek? – Íme a részletek

0Shares
16 őrült hirdetés, ami egy teljesen új szintre emelte a marketinget
18 ember, aki jobban tette volna, ha fel sem kel az ágyból

Színesben látjuk a világot, de sajnos nem mindannyian. A színvakság, vagyis diszkromatopszia a rendellenes színlátás egyik fajtája, aminek következtében képtelenek vagyunk megkülönböztetni a színeket. Az okuláris, vagyis veleszületett akromatopszia esetében az ideghártyát, a celebrális akromatopszia esetén pedig az idegrendszert érinti a látászavar.

A színvakság nem összekeverendő a színtévesztéssel, amelyben az illető még láthat színeket. A színtévesztés a népesség öt százalékát érinti. A súlyos színtévesztők azonban, már nagyon nehezen különböztetik meg a színeket. A színlátás zavarai lehetnek szerzettek és örököltek.

Színvakságtól a nők körülbelül 0,5 százaléka, valamint a férfiak nyolc százaléka szenved. Sokan nehezen tudjuk elképzelni, hogy nem látjuk és nem tudjuk megkülönböztetni a színeket, azt pedig végképp nem, hogy egyáltalán nem látjuk azokat, tehát, csak fekete-fehérben érzékeljük a világot. Ugyanakkor a színvakságnak is vannak kategóriái, cikkünkben ezekből mutatjuk meg a leggyakoribbakat, amik még téged is meg fognak lepni.

A normál látású emberek ezeket a színeket látják a körülöttünk lévő világban.

A színvakság leggyakoribb formája a deuteranomalia, amivel a férfiak körülbelül 4,63 százaléka él együtt, de jelentős részük észre sem veszi ezt. A deuteranomalia azt jelenti, hogy a színek elvesztik fényerősségüket, különös tekintettel a zöld és a piros színekre.

A protanopia a színvakság kevésbé elterjedt formája, ugyanis ezt a férfiaknak körülbelül csak egy százaléka tapasztalja meg. Minden zöld és piros árnyalat elhalványul, de a sárga és a kék árnyalatok változatlanok maradnak.

A tritanopia mindkét nem képviselőit csak csekély mértékben érinti. A színvakság ezen formája abban nyilvánul meg, hogy az emberek a színeket zöldes rózsaszínűben látják.

A teljes színvakság a legritkább, ugyanis a világ lakosainak mindössze 0,00003 százaléka szenved tőle. A teljes színvakok fekete-fehérben látják a világot.

A következő fotók jól mutatják, hogy a színvakság különböző kategóriáiban, hogyan látják az emberek a különböző színeket.


Végül felsorolás szinten íme a színvakság összes fajtája.

Trichromat: ha mindhárom csaptípus megtalálható, az ember a teljes színkört látja

Protanomália: vörös szín-tévesztés

Deuteranomália: zöld szín-tévesztés

Tritanomália: kék szín-tévesztés

Dichromatia: csak kétféle receptor van, de az egyik teljesen hiányzik

Protanopia: vörös szín-vakság

Deuteranopia: zöld szín-vakság

Tritanopia: kék szín-vakság

Monochromatia: egyetlen típusú receptor található meg, így általában a kék színre érzékeny receptorok vannak jelen.

Achromatia: teljes színvakság, amelynek esetén a színek érzékeléséért felelős összes receptor (csap) hiányzik. A fekete-fehér világlátáshoz hozzátartozik az erős fényérzékenység is.

Forrás:erdekesportal.com


16 őrült hirdetés, ami egy teljesen új szintre emelte a marketinget
18 ember, aki jobban tette volna, ha fel sem kel az ágyból
0Shares