Így néz ki ma az a 21 éves lány, aki 13 évvel a katasztrófa után született Csernobil mellett:

0Shares
Ezt a KRESZ-kérdést nagyon utálják a vizsgázók, mert rengetegen elbuknak rajta: neked menne a válasz?
A mai napig rengetegen találgatnak és 10-ből csak 1 az, aki jól tudja: hány lány is látható ezen a képen

1986. április 26-án olyan rettenetes dolog történt, ami a fél világra kihatott. A csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkja felrobbant.

A robbanást követően közel 24 órával a küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor elpusztítását és a közeli Pripjaty város kiürítését.

Hogy az emberek ne vigyenek magukkal túl sok holmit, azt mondták nekik, hogy az evakuálás csak ideiglenes, és körülbelül három nap múlva visszatérhetnek. 3 hónappal a baleset után megengedték a lakosoknak, hogy megmaradt tulajdonuk szállítható részéért visszatérjenek, de eddigre már a város nagy részét kifosztották. A lakóknak a szovjet állam kb. tízezer rubeles kártérítést fizetett, és lakást adott.

Voltak azonban olyanok is, akik a tiltás ellenére illegálisan a városban maradtak. Közéjük tartozott Mihail és Lydia Sovenko is. 13 évvel a robbanás után, 1999 júniusában, megszületett lányuk, Mariyka. A szülők mindössze néhány tíz kilométerre nevelték a lányukat a tragédia helyszínétől, toxikus környezetben, ahol rendkívül magas volt a radioaktív sugárzás. A megélhetési körülmények meglehetősen szerények voltak, lányukat a környékbeli tehenek tejével és a szennyezett vizekből kifogott halakkal etették.

Szülei több felszólítást is kaptak a hatóságtól, hogy költözzenek el, mivel a sugárzás még mindig mérhető, illetve a tej és a hal is tartalmazhat belőle. Egy 2006-os interjúban Mariyka gyerekkoráról csak annyit mondott, hogy magányosan telt: mindig arra vágyott, hogy legyen mellette csak egyetlen korabeli gyerek, akit körbevezethetne a faluban, és játszhatna vele.


7 éves korában végül ki kellett költöznie a fertőzött körzetből, hogy iskolába járhasson. Ma már egyetemre jár, közben pedig egy menő bárban dolgozik, hogy fizesse a tanulmányait. „Jól vagyok, dolgozom, eltartom magam. Ennyi’ – nyilatkozta Mariyka.”

Bár a teljesen egészséges 21 éves lány ma már a szennyezett területen kívül él és dolgozik, időnként engedélyt kap 66 éves édesanyja meglátogatására, aki továbbra is ugyanott él. Édesanyja nagyon büszke rá, főleg azok után, amilyen körülmények között a lány született és nevelkedett.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Forrás:www.fontosszavak.info


Ezt a KRESZ-kérdést nagyon utálják a vizsgázók, mert rengetegen elbuknak rajta: neked menne a válasz?
A mai napig rengetegen találgatnak és 10-ből csak 1 az, aki jól tudja: hány lány is látható ezen a képen
0Shares