Így találhatod meg a telefonodat, ha lenémítottad!

hirdetés
20 vicces szituáció, amikor egy férfi és egy nő nem egy húron pendült
19 érdekes tény, ami bebizonyítja, hogy az emberiség minden kérdésre képes választ találni

Ugyanis felhangosíthatod, úgy is, hogy hozzá sem érsz.

Vannak klasszikus “eltűnős” tárgyak, mint például a bérlet vagy a lakáskulcs, amelyeket főleg a reggeli rohanásban, amikor már egyébként is késésben vagyunk, öröm keresgélni. Ide tartozik a mobitelefon is, de amíg a kulcsnál, bérletnél kizárólag a memóriánkra és az intuíciónkra hagyatkozhatunk, a mobilt legalább meg lehet csörgetni.

Sajnos azonban ez sem mindig van így. Először is kell, hogy legyen még otthon valaki, aki meg tudja csörgetni, és az is fontos, hogy a teló ne legyen némítva. Egy lenémított telefont azonban tényleg végtelen ideig keresgélhetünk, ha nincs szerencsénk, és fogalmunk sincs, a lakás melyik zugában hányódhat.

Ha fel tudjuk hívni, és kicsöng, akkor persze nincs gáz:

Pedig erre is van megoldás, és pofonegyszerű.
Ha androidos telód van

1. Jelentkezz be a https://www.google.com/android/find oldalon a Google-ös azonosítóddal
2. Hamarosan egy térkép jelenik meg, ahol felhangosíthatod a telefonod. Így már csörögni fog, ha hívja valaki.
Ha iPhone-od van

1. Jelentkezz be a https://www.icloud.com/ az Apple-azonosítóddal.
2. Az “iPhoe-keresés” opcióra kattintva egy térkép bukkan elő, amely jelzi a telefon pontos helyét.
3. Ha ez nem lenne elég segítség, aktiválhatod a “Hangosítás” funkciót. Ezután, még ha korábban némítottad is, a telefon már hangosan csörög, ha hívják.

Forrás:ww.napjainkportal.hu

20 vicces szituáció, amikor egy férfi és egy nő nem egy húron pendült
19 érdekes tény, ami bebizonyítja, hogy az emberiség minden kérdésre képes választ találni

loading...