Így vált rémálommá egy fiatal pár számára a nászútjuk

0Shares
A “kispolszki” visszatérhet az utakra. Az új dizájn egyszerűen fantasztikus.
Így nézne ki 20 filmbéli álompár közös gyermeke

Egy pár életében az egyik legboldogabb pillanat az esküvő. Amikor végre összekötik az életüket, és jó esetben ez a paktum sosem szakad meg.

Denise és Ciaran azonban számára azonban egy igazi rémálom vette kezdetét.

“Mindig azt képzeltem, hogy egy házaspár első közös Valentin-napja a romantika és a szenvedély jegyében fog eltelni. Ehelyett 2019. február 14-én egy kórházi ágyon találtam magam a férjem, Ciaran mellett, aki kemoterápián ment keresztül. Édes módon még így is sikerült meglepnie az egy léggömbbel és egy macival, melyhez az ápolók segítségét kérte.” – mesélte Denise

“Amikor először kórházba került, az ágya mellett lévő széken aludtam. Amikor az ápolónők rájöttek, hogy nem vagyok hajlandó elmozdulni mellőle, behoztak nekem egy matracot. Később áthelyezték egy magánszobába mert a kezelés miatt rendkívül fogékony volt a fertőzésekre. Itt már kaptam mellé egy pótágyat is.”

“Nem így képzeltük el a mézes heteinket, de csapatként kezeltük a dolgot. Együtt vettük fel a harcot a kórral szemben.”

“Egy hónappal korábban épp a mézesheteinket töltöttük A Maldív-szigeteken. Az egy paradicsom. Gyönyörű, mesés hely. Az egész életünk egy álom volt. Én PR menedzser vagyok, ő pedig szoftverfejlesztő. Hét éve is már annak, hogy összejöttünk, de a házasságra csak most került sor. Ciaran igazán jóképű, vicces pasi. Pont ilyenre vágytam. Közhelyesen hangzik, de az esküvőnk volt életem legjobb napja.”

Annyira boldog voltam, hogy álmomban sem gondoltam volna arra, hogy mi vár ránk…

“Túrázás közben épp egy hegyre sétáltunk fel, ahol Ciaran levegőért kapkodva összerogyott. Először csak poénkodtam vele, hogy “Látod drágám! Ezzel jár az öregedés!”. A tünetek elmúltak és nem is volt semmi gond. Biztos, ami biztos kért időpontot az orvosától egy teljes kivizsgálásra a hazaérkezést követően.”

“Az orvosok azt mondták, hogy két hetet kell várni a vizsgálat eredményeire, ezzel szemben még aznap megcsörrent a telefon. Azt mondták, hogy sürgősen menjünk a korházba megbeszélésre. Egy bizonyos orvost kellett keresnünk, aki a találkozást követően bekísért minket egy privát szobába.”

“Nagyon sajnálom, hogy nekem kell közölnöm, de a férjének előrehaladott vérrákja van, amit leukémiának hívnak.”

“Szörnyű volt…csak ültünk és zokogtunk. A rák már kritikus szinten járt. Csoda, hogy még életben volt. Az orvos szerint a kezeléseket azonnal meg kell kezdeni és ha három héten belül nincs változás, akkor fel kell készülni a legrosszabbra.”


Ciaran haza akart menni, hogy megeméssze a rossz hírt, de az orvosok nem engedték. Már másnap reggel megkezdték a kemoterápiát. A következő 30 napot a kórházban töltötte.

“Lehetetlen volt jókedvűnek maradni, de inkább arra próbáltunk összpontosítani, amit tudunk irányítani és nem arra, amit nem. Igyekeztünk a kórházi szobáját szebbé tenni. Szép ágynemű, fényképek. Pont, mint otthon.”

Bármilyen beteg is volt Ciaran, minden nap felkelt, bevetette az ágyat és lezuhanyozott. Elhatározta, hogy az alapvető normáknak eleget tesz.

“Hat hónapnyi kíméletlen harc, kemoterápia és őssejt-transzplantáció után végre fellélegezhettünk. Felvettük a harcot és úgy néz ki, hogy győzedelmeskedtünk.”

Ciaran is mesélt a történtekről.

“Hét együtt töltött év után egy szökőkút mellett kértem meg a kezét. Életem legszebb pillanata volt. Elképzeltem magam előtt, hogy miként töltjük az első közös Valentin-napunkat. De arra sosem gondoltam, hogy egy kórházi ágyban fogunk egymás mellett feküdni. Borzasztó volt. Bűnösnek éreztem magam.”

Denise számára a szerelem és a napló írása segített. Jót tett, hogy leírhatta a gondolatait és ez segített összpontosítani a céljaik elérésében. Rengeteg terapeuta javasolja a napló írását. Számtalan trauma esetén segítséget nyújthat.

Ciaran gyógyulása egybeesett a koronavírus elterjedésével, szóval nyaralni egy darabig még mindig nem kell menniük. Hála égnek már csak fél évente egyszer kell vizsgálatra mennie. Úgy tűnik, hogy meggyógyult.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben

Forrás:mocool.eu


A “kispolszki” visszatérhet az utakra. Az új dizájn egyszerűen fantasztikus.
Így nézne ki 20 filmbéli álompár közös gyermeke
0Shares