Íme a megfejtése annak, mire való a műanyag “kisszék” a pizzás dobozban

0Shares
Itt az újabb “fogós” KRESZ-helyzet: mondd meg helyes sorrendet
Az Alzheimer-kórban szenvedő balerina felismeri egykori kedvenc darabjának zenéjét: kivételes pillanatokat rögzít a kamera

Nagy valószínűséggel nincs olyan ember a világon, aki ne rendelt volna már legalább egyszer pizzát. Ebből pedig automatikusan következik az, hogy találkoztál már azzal a kis műanyag dologgal is, amit egyébként “kisszéknek” neveznek. Úgy néz ki, mint egy sámli vagy hokedli, de erre maximum valamilyen apró kis lények ülhetnének le. Sokunk számára feleslegesnek tűnik ez a kis tárgy, hiszen amint kinyitjuk a pizzás dobozt, repül is a kukába.

Te elgondolkodtál már azon, hogy tulajdonképpen mire való a “kisszék”?

Az emberek többsége úgy véli, hogy ez a kis műanyag azt a célt szolgálja, hogy a pizzára ráolvadt sajt ne ragadjon rá a papírdoboz tetejére. Természetesen ebben is van igazság, főleg akkor, amikor a futár egyszerre több címre megy és felhalmozódik a pizza a kocsiban vagy a motor csomagtartójában.

A “kisszéknek” van egy másik funkciója is, amiről nagyon kevesen tudnak. Persze ez csak akkor működik, ha a megfelelő módon helyezik el a pizzás dobozban, ugyanis csak rádobva az ételre elveszti eredeti funkcióját. A “kisszék” meggátolja, hogy szállítás közben egymásra vagy szétcsússzanak a szeletek


Tehát, két funkción már túl is vagyunk, de ez még mindig nem minden, mivel van egy harmadik is, amit egy Seb Web nevű TikToker osztott meg a közösségi oldalon. Videóban mutatta meg, hogy mire szolgál ez a kis műanyag. Te tudtad, hogy használatával nem kell hozzáérned a többi pizzaszelethez ahhoz, hogy kivedd a számodra szimpatikusat?

Te tudtad ezt?

Forrás:vilagunk.hu


Itt az újabb “fogós” KRESZ-helyzet: mondd meg helyes sorrendet
Az Alzheimer-kórban szenvedő balerina felismeri egykori kedvenc darabjának zenéjét: kivételes pillanatokat rögzít a kamera
0Shares