Pókember jelmezben parádézott az egyik bevásárló központban – a vásárlóknak elakadt a szava

0Shares
7 teljesen hétköznapi dolog, ami sokkal veszélyesebb, mint azt bárki is gondolta volna
Erre a 7 testrészre soha ne tetováltass

A mostani helyzetben, mikor pattanásig feszültek mindenki idegei a vírus miatt fontos, hogy az emberek találjanak egy picike időt arra, hogy felszabadultan nevessenek és élvezzék a körülöttük zajló olykor furcsa eseményeket. A tavaszi, nyári szezonban mindenkinek maszkban kellett járnia az utcákon, és csak abban léphettek be az üzletekbe, repterekre, gyógyszertárakba… vagyis gyakorlatilag mindenhova, másfél méteres távolságot kellett tartani egymás közt, és rendszeresen kellett fertőtleníteni a kezet, ha valamihez hozzáértek. Igazság szerint biztosak voltunk benne, hogy lesznek olyanok, akik kihasználják a maszkviselés előnyeit és olyan dolgokat művelnek, mellyel pikk-pakk felhívják magukra a figyelmet. Ez így is lett, ugyanis nyáron az egyik bevásárlóközpontban, egy Pókember jelmezbe bújt illető fogta magát és mindenki szeme láttára leadott egy komplett produkciót Michael Jackson – They Don’t Care About Us símű dalára.

Az emberek eleinte nem tudták hova tenni a piros ruhás maszkos embert, azt hitték csak bohóckodik. Ám amikor letette maga mellé a nagy magnóját és felcsendült a dal sokkal többen tekintettek rá mint előtte. Amikor a hátsó sorokból észrevették, hogy valaki a kasszákhoz közel táncol, egyre közelebb és közelebb merészkedtek, hogy szemügyre vehessék mi is történik pontosan. Az odaérkezők és a már ott sorban álló emberek sorra előkapták készülékeiket és videózni kezdték az illetőt. A videó fel is került az internetre, melyet azóta majdnem 630 ezren tekintettek meg és 34 ezren kedveltek.

Íme itt az ominózus videó:


Nem tudjuk ki mennyire emlékszik rá, de nem ez az első eset, hogy valaki jelmezben parádézik valamilyen boltban, esetleg köztéren. 2018-ban egy hasonló videó látott napvilágot, ahol egy szintén Pókember jelmezbe bújt ember zseniális produkciót tol le a sorok között. Azt a videót már majdnem 12 millióan tekintették meg és 283 ezer likeot kapott rá. Úgy tűnik az embereket teljesen magával ragadta a Marvel univerzum, hogy ilyen jelmezekben táncolnak idegen emberek előtt.
Íme a videó, ami gyakorlatilag bejárta az egész világot, és mindenki csak nézett zseniális tánctudása láttán:

2018 végén újabb videóval debütált az előző Pókember csak akkor egy bevásárlóközpontban perdült táncra, ám nem egyedül, hanem akkor már Deadpool cimborájával karöltve. Valószínű megihlette őket a karácsony szelleme, mivel Mariah Carey – All I Want For Christmas Is You dalára ropták. Abból gondoljuk, hogy az előző videón szereplő illető az, mivel pontosan ugyanolyan elemek vannak ebben a koreográfiájában is higany mozgásáról nem is beszélve. A karácsonyi különkiadásos videójukat eddig majdnem 7 millióan tekintették meg és 47 ezren nyomtak rá egy likeot.

Forrás:vilagunk.hu


7 teljesen hétköznapi dolog, ami sokkal veszélyesebb, mint azt bárki is gondolta volna
Erre a 7 testrészre soha ne tetováltass
0Shares