Se szilikon, se botox, se három kiló festék – mégis meg voltak valahogy

0Shares
17 ember, aki megosztotta élete legrosszabb vásárlási tapasztalatát
20+ érdekesség a középkori kastélyokról, melyek lerombolják a körülöttük megjelent sztereotípiákat

Valamikor, a régi időkben ha nagyanyám kikente volna magát, alapozó, szemceruza, arcfesték, szemhéjpúder, rúzs, pirosító, és a többi, és magára lögybölt volna fél üveg parfümöt – nagyapámnak biztos, hogy fennakad a szeme, aztán kinyitotta volna a pitvar ajtót, és nem éppen kellemes stílusban kifejtette volna rögvest, hogy kívül tágasabb…. Akkoriban ez volt. Az sem volt jó, de ez sem, ami most van. Pont az ellentéte.A Nagyi asszonykorában is csak nagy ritkán rakott magára egy kis rúzst, de papának még az sem tetszett. Mindig azt mondta: “Nekem úgy kellesz, ahogy az Isten megteremtett”. – és azért ennél – valljuk be – nem lehet szebb…

Egy átlagos férfinek fogalma sincs, hogy milyen egy nő valójában. Filmből, magazinokból vett álomvilágban élnek, és azt hiszik, hogy ha valaki eltér a 90-60-110-as értéktől, akkor már nem is nő. És persze akkor sem, ha nem olyan gyakorisággal használja a borotvát, mint a férje.
Mindegy, hogy milyen áron, természetes, vagy műanyag amit ölelgetnek, a lényeg hogy szerintük mutatós legyen.

Mennyire szeretheti az a “férfi” a kedvesét, aki képes sorozatban kés alá fektetni – csak azért, hogy neki, saját magának jobb legyen…? Egyáltalán jobb lesz ?

Az ilyen ember nem a párját szereti, hanem saját magát.

Egy épeszű ember 50 évvel ezelőtt még otthagyta volna a másikat, ha olyat kér tőle, hogy szabassa át magát, mert neki ez se, meg az se jön be. Megkapta volna: Kívül tágasabb… Amerről jöttél, arra takarodj…

Érdekes, hogy régen – a “maradi világban” tudták az emberek, olyan nincsen, hogy törékeny, vékony test, és hatalmas kebel. Manapság meg elterjedt a média munkásságának eredményeképpen, hogy már mindent lehet. És ráadásul van hírértéke… Ki hogy, hol alakított magán, és ezáltal milyen tökéletes. Tökéletes?
“Amit a Jó Isten alkotott – a maga nemében minden tökéletes…”

Az még rendben van, ha úgy él valaki hogy figyel arra, ne szedjen fel magára plusz 30 kilót. De hogy minden felszedett 20 deka után, vagy egy jó evés után már azon törje a fejét, hogy hogy fogja ezt ledolgozni az azért természetellenes.

Az is nevetséges, hogy egyesek abból élnek meg, hogy elmondják, eljátsszák Neked mit egyél, hogy egyél, mikor egyél, és hogy hogy mozogd le. Lógnak az emberek a szavukon, milliárdokat hordanak a zsebükbe, mindent bevesznek, közben amit mondanak ugyanaz, mely bármely orvosi oldalon ott van, csak olvasni kéne. Esetleg beszélni a saját orvosával, vagy netán józan paraszt ésszel gondolkodni.


Nevetséges, mikor olyat hallani, hogy egy kapcsolat azért tart sokáig, mert mire a férfi felébred, addigra a nő már kikészítve, kifestve, felöltözve hozza a reggelit. Pont ezek a kapcsolatok az időlegesek. Addig jó a srácnak, míg tudja játszani a tökéletest, utána meg már nem kell neki.

Egy kapcsolat nem erről szól.

Aki szeret, az reggel is szeret, ébredés után is, gyűrött arccal is.

Szeret akkor is, ha nem 90-60-110 a méreted.

Mostanság úgy gondolják, hogy egy nő úgy alapból tetőtől-talpig szőrtelen, és persze a férfinél is ez a követendő trend – hogy ami rajta van, az teljességgel fölösleges, sőt, valami visszataszító, fertelmes. Az van, hogy egészségtelen, mert hogy fertőzés, meg kórokozók, meg izzadság…

Erre mondaná nagyapám: “Hát gyermekem! Mosakodni kell! Semmi sem teremtetett feleslegesen…”

Régen, nagyanyáink idejében egy dologra használták a borotvát, az arcszőrzet leszedésére. Nem voltak dezodorok, (Manapság erre szükség van, hisz teljesen más életet élünk) – ugyan már… -,esetleg egy kis kölnivíz.

Használták a parfümöt városon, egy-egy csepp a halántékra, egy-egy a fül mögé, ennyi volt. Most meg – sokszor beszáll az ember egy üres liftbe, és még mindig ott az erős, fejfájdító illat.
Nyilván nem volt ott mellette valaki gyerekkorában, mikor próbálgatta a parfümöt – hogy használják a felnőttek… Mert akkor tudná: “Csak egy lehelet, gyermekem. Két fül mögé, és a halántékra egy-egy csepp… Meg esetleg a kényes helyekre… Kell az illat, kell, de ne egy literrel…

Forrás:www.esatobbi.com


17 ember, aki megosztotta élete legrosszabb vásárlási tapasztalatát
20+ érdekesség a középkori kastélyokról, melyek lerombolják a körülöttük megjelent sztereotípiákat
0Shares