Színes vízzel töltötte meg a pelenkát. Az eredmény? Erre biztosan nem számítottál!

0Shares
A párommal egy napon születtünk, ugyan abban az évben és kórházban. Ami ezután kiderült,felfoghatatlan.
10 módja hogyan fogyasszuk a kedvenc ételeinket még egészségesebben

Gondoltuk volna, hogy a gyerekpelenka a megszokotton túl másra is használható? Boncoljunk szét egy új pelust, és nézzük mi rejlik a belsejében. Az apró nedvszívó kristályok bizony nagyon sok mindenre felhasználhatóak. Leginkább a virágok öntözését pótolhatjuk. Nézzük mi mindenre jó egy pelenka.

Tegyük ki a kristályokat egy üvegtálba, és öntsünk rá egy kevés folyadékot, így nyomon követhetjük a működését. A kristályok megdagadnak, és magukban tartják a folyadékot. Éppen ezért tudjuk őket különböző célokra használni. Keverjük el virágfölddel, majd így ültessük el a virágot. Sokkal több ideig megtartja a föld a nedvességet, azonban, mégsem lesz túl nyirkos.

Lassan készülhetünk a tavaszváró zöld búza csíráztatására is, ehhez is kiváló táptalaj lesz a kristállyal elkevert virágföldből. Nem kell öntözni, és mégis egyenletesen kapja a nedvességet, a búzák pedig szépen fejlődnek.

A már elültetett szobanövény földjébe vájjunk egy kis lyukat, és tegyünk bele egy kávéskanálnyi kristályt, majd locsoljuk meg. Meg van oldva a vízutánpótlás egy darabig.


Keverjünk el 2 teáskanál cukrot, 2 teáskanál ecettel és ½ teáskanál kristállyal, és ezt adjuk hozzá a vágott virág vizéhez. Frissen tartja több ideig a virágot, és táplálja is.

A kristályokat nem utolsó sorban a komposzthoz is adagolhatjuk, hiszen jó ideig pont ideális nedvességet biztosít a komposzt éréséhez.

Forrás:www.tudnivalok.eu


A párommal egy napon születtünk, ugyan abban az évben és kórházban. Ami ezután kiderült,felfoghatatlan.
10 módja hogyan fogyasszuk a kedvenc ételeinket még egészségesebben
0Shares