10 árulkodó jele annak, hogy egy film gyenge lesz

0Shares
A gyerekeknek játék, de a felnőtteknek nem sikerül ez a fejtörő! Te kitalálod mi a megoldás?
Egy fodrász szerint mindannyian ugyanazt a hibát követjük el a samponnal hajmosáskor

Manapság egyre kevesebb a jó film. Újrafeldolgozások és folytatások korszakát éljük. Manapság egy jó film inkább kellemes meglepetésként ér minket. Nagyon sok várva-várt műsor lesz hatalmas csalódás…

Egyes emberek már a bemutatók alapján vágják, hogy egy filmtől mit lehet várni. Jó lesz? Nem lesz? Ehhez persze tapasztalt filmesnek kell lenni.

Hoztunk nektek pár intő jelet, ami alapján érdemes inkább egy másik filmet választani.

Vígjáték, akciósztárral
Eljön az az idő, amikor a kőkemény fickókat alakító színészek megpróbálkoznak egy másik műfajjal. Ebből sokszor semmi jó nem sül ki. Persze vannak pozitív példák. Például Arnold Schwarzenegger nagyon jó volt az Ovizsaruban és az Ikrekben. Jól állt neki a dolog. Ellenben ott volt Vin Diesel a Gorilla bácsi című filmmel, ami eléggé gyengusra sikeredett. De az egyik legjobb példa erre Sylvester Stallone Állj, vagy lő a mamám című filmje. Majdnem a karrierjébe került az a baklövés.

Amikor a film egy amatőr videónak tűnik
Ez a felvételi módszer azt az érzést kelti benned, hogy te is a film részese vagy. Az első ilyen próbálkozások valóban jól sikerültek, de már túlzásba viszik.

Egyeseket kifejezetten idegesít. Gondoljunk csak a James Bond: Quantum csendje című filmre. Egyes jeleneteinél fogalmunk sincs, hogy mi történik a képernyőn.

Folytatások
Ezek azért készülnek, mert a stúdió látja, hogy sikeres volt az első rész, gyorsan kell folytatás. Meg kell lovagolni a sikert és addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Nagyon ritka eset, amikor a folytatás van olyan jó, mint az eredeti, első rész. Aztán van az is, amikor egy könyv történetét széthúzzák sok-sok részre. Szerintetek az Alkonyat sorozat cselekménye nem fért volna bele egy vagy két részbe? Vélhetőleg igen. De az Éhezők viadalát is ide lehet sorolni.

Jó példával talán az eredeti Gyűrűk Ura trilógia szolgál. A Hobbit természetesen már nem…

Igaz történet alapján”
Rengeteg jó film létezik, melyek igaz történeten alapulnak. Ilyen például az Apollo 13. De gyakran az “igaz történet alapján” kifejezést csupán marketingcélra használják. Egyébként is meglehetősen elcsépelt a dolog. Ha a reklámokban is ezt hangoztatják, akkor vélhetőleg a film nem eléggé izgalmas ahhoz, hogy önmagában lekössön minket. Vannak, akik úgy csinálnak, mintha valós eseményeken alapulna a film, de nyilvánvalóan nem így van. Ilyenek az Ideglelés, Paranormal Activity, Fargo.

Vígjáték idős színészekkel
Az ilyen jellegű vígjátékok nagyon hasonlítanak egymásra. Általában a cselekmény arról szól, hogy ezek az idős manuszok elmennek valahova, hogy emlékezzenek a fiatalságukra és útközben persze rengeteg probléma adódik. Sok vicc van a viagráról, fiatal lányokról és az öregség velejáróiról. Last Vegas? Vén csontok? Bár utóbbi még egész nézhető volt.


Videójáték adaptáció
Ezek rendszerint halálra vannak ítélve. Még ha a játék zseniális is, nem lehet a cselekményét jól besűríteni 2 órába. A készítőknek gondolnia kell azokra, akik nem ismerik a játékot. Nekik is el kell adni valahogy. Ellenben a fan-ok számára is valami olyat kell letenni az asztalra, amiben felismerik a kedvenc játékukat. Max Payne, Doom stb. Egyik rosszabb, mint a másik.

Túl sok CGI
Rengeteg film elképzelhetetlen lenne számítógéppel kreált jelenetek nélkül. Gondoljunk az Avatar-ra, vagy a Csillagok között-re. Az utóbbi időben a CGI-t használják arra, hogy a filmek olcsóbbak legyenek. Egyszerűbb lemodellezni egy tájképet, mint elutaztatni oda az egész stábot. Néha már túl sok és nehéz megmondani, hogy mi folyik a vásznon. Nem mellesleg sokszor teljesen figyelmen kívül hagyják a fizika törvényeit, hiszen számítógéppel bármi megvalósítható. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mára nagyon unalmas. Sokkal jobban felkapja az ember a fejét egy jól megcsinált igazi modellre. Rossz példának: a Macskanő, Mátrix: Újratöltve, Csillagok Háborúja előzménytrilógia.

“XY film alkotóitól”
Ha meghalljuk, hogy egy filmet azzal reklámoznak, hogy egy másik sikerfilm “alkotóitól” az gyanús. Egy híres ember nevével próbálnak eladni egy filmet. Egy producer nem képes önmagában jó filmet készíteni. Kellenek hozzá színészek, rendezők, írók és operatőrök. Az Antebellum című filmet a Tűnj el! és a “Mi” alkotóival reklámozták, de sajnos egyértelműen bukta volt, noha a másik kettő kifejezetten sikeres lett.

Plakátok
Homályos fény, a szereplők szembe néznek velünk, félig nyitott száj. Ezek mind a gyagyi hatást emelik. Sokszor megjósolják a film cselekményét. Ha egy ház van rajta, akkor vélhetőleg a finálé ott játszódik majd. Ha egy nagydarab fickó, helyes lánnyal, akkor olcsó poénokra és sztereotípiákra kell számítani.

Csinos csajok
A filmrajongók szerint, ha egy film az első 10 percben bedob egy tuti női testet, akkor az semmi mást nem fog kínálni. Ez egy módszer a film eladására, de tükrözi a minőséget is.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Forrás:mocool.eu


A gyerekeknek játék, de a felnőtteknek nem sikerül ez a fejtörő! Te kitalálod mi a megoldás?
Egy fodrász szerint mindannyian ugyanazt a hibát követjük el a samponnal hajmosáskor
0Shares