10 izgalmas dolog a legendás pofonosztóról, Bud Spencerről

0Shares
20 bizonyíték az önzetlen állati szeretetről, ami túlszárnyalja az emberi érzelmeket
Ez A 18 Fotó Kimeríti Az “Emberiség Elleni Bűncselekmény” Fogalmat

Nagy valószínűséggel nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné Bud Spencer nevét.

A legendás színész 1929. október 31-én született Nápolyban, Carlo Pedersoli néven. Az olasz úszó és vízilabdázó sikeres sportolóként kezdte pályafutását, ugyanis ő volt az első olasz úszó, aki a száz méteres gyorsúszásban egy percen belüli eredménnyel büszkélkedhetett.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a filmtörténet egyik legendás alakja volt, akinek mozijai egész Európa-szerte hatalmas népszerűségnek örvendtek és hazánkban is legendássá váltak. Az Isten megbocsát, én nem című filmje elkészítése után hagyott fel végleg sportolói pályafutásával és átköltözött Amerikába. Mindez még 1967-ben történt.

Annak ellenére, hogy számtalan információ van a birtokunkban Bud Spencerről, cikkünkben olyan meglepő dolgokat osztunk meg veled, amiket eddig talán te sem tudtál.

“A kitűnő sportoló”

A színész és családja még 1940-ben költözött Rómába, Carlo ekkor került be a városi úszóklubba. Ugyan jogásznak tanult, de emellett a sportról sem feledkezett meg, továbbra is folytatta sporttevékenységét. A száz méteres gyorsúszásban elért rekordja mellett, 1949-ben mellúszásban lett bajnok, később pedig az olasz vízilabda-válogatottal szerezte meg az Európa-bajnoki címet. 1967-ben írta alá az első hollywoodi filmszerződését, ekkor mint már említettük, be is fejezte sportolói pályafutását. Kevesen tudják, de Carlo utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső vezette magyar válogatott ellen vívta.

“A legendás név”


A forgatások ideje alatt növesztette meg szakállát és vette fel a mindenki által ismert Bud Spencer nevet. A Bud keresztnevet egyik kedvenc sörmárkája (Budweiser) ihlette, míg a Spencer vezetéknév kedvenc színészére, Spencer Tracey-re utal.

“A feledhetetlen karakter”

Bud Spencer karaktere tulajdonképpen nem sokat változott filmjeit tekintve. Mindig az elesetteket védelmezte, az igazság harcosa volt, egy szerethető figura, aki néha morgós és kissé bárgyú, de rendkívül bátor és erős. Olyan ember, akinek pofonjai bárkit leterítettek. A színésznek nem is volt olyan filmje, amiben ne osztott volna ki legalább egy-két csattanós pofont.

“A nápolyi”

Az 1929-es születésű színész Alessandro Pedersoli és Rosa Facchetti fiaként látta meg a napvilágot Nápolyban, a Santa Lucia nevezetű városrészben. Ő maga sem az olaszt jelölte meg anyanyelveként, hanem mindig is nápolyinak mondta magát, ezt pedig filmjeiben (Piedone) is többször hallhattuk. Szerepeiben nápolyi nyelven beszélt, amit később olaszul szinkronizáltak. Hangját a legtöbbször Glauco Onorato kölcsönözte neki. Spencer a színészet mellett énekelt is, albumot is megjelentetett, amin nápolyi nyelvű és olasz dalok is hallhatók voltak.

“A született zseni”

Carlo csodálatos elmével rendelkezett, ugyanis iskoláit kimagasló eredményekkel végezte el. Már ötévesen megkezdte az első osztályt és az ötödik osztályt kihagyva hatosztályos gimnáziumban tanult tovább. Már tizenhat évesen a római egyetem hallgatója lett, méghozzá vegyész karon. Tanulmányait azonban, abba kellett hagynia, mivel családjával együtt Brazíliába költözött. Másfél évvel később ő maga hazatért Olaszországba és folytatta tanulmányait, de akkor már nem vegyészmérnöki szakon, hanem a jogi kart választotta.

“A házasságpárti színész”

1960-ban kelt egybe Maria Amatóval, akit tizenhat évvel házasságkötésük előtt ismert meg. Egészen 2016-ig, azaz halála évéig éltek együtt feleségével. Három gyermekük született, akik közül ketten a színész művésznevét, vagyis a Spencer vezetéknevet kapták.


“A legendás páros” – Bud Spencer és Terence Hill

A két legendás színész összesen tizenhét filmben alkotott fantasztikus párost. A két olasz legenda az egyik legismertebb duó a filmek történetében. Amerikában ismerkedtek meg egymással, de utólag kiderült, korábban az 1959-es Hannibál című filmben már játszottak együtt. Erről pedig, nem is tudtak, mert nem volt közös jelenetük, így a forgatáson sem találkoztak.

A filmek középpontjában a verekedős jelenetek álltak, amiket egyszerűen zseniálisan csináltak. Természetesen ennek is megvolt a maga technikája. Terence Hill Bud Spencer temetésén osztotta meg, honnan is származik a különleges ütési mód, amit a filmekben alkalmaztak. Bud fejéből pattant ki az ötlet, hogy egy nagy ökölcsapást mér társára, aki attól menten összeesik. De Terence szerint ebben nem volt semmi poénos, így mielőtt elzuhant volna, felkapta a lábát. Azt állította, mindezt a galambok lelövésénél látta, ugyanis a madarak hasonló módon estek le a lövések után. Így az ötlet végül megvalósításra került, sőt, a módszer legendás részévé vált a verekedős filmeknek.

“A politikus”

2005-ben a színész a Forza Italia párt színeiben indult a regionális tanácsnokok választásán, Lazióban, de a szavazatok összesítése után kiderült, vetélytársa legyőzte őt. Így Bud politikai pályafutása ennyiben ki is merült.

“Az író”

Több színész is írt már a könyvet a történelem során, ezt a lehetőséget pedig, Bud Spencer sem hagyta ki. Különben dühbe jövök című önéletrajzi könyve 2010-ben látott napvilágot, majd négy évvel később a folytatás is megjelent, 80 év alatt a Föld körül címmel. A színészt láthattuk a Nincs kettő séf nélkül című filmsorozatban, amit Magyarországon 2013-ban tűztek műsorra. Valószínűleg ez inspirálta őt az Eszem, tehát vagyok címet viselő receptgyűjteményének kiadására is, amiben kedvenc receptjeit osztotta meg rajongóival.

Utolsó szava: “Köszönöm”

Carlo Pedersoli, vagyis Bud Spencer halálhírét fia, Guiseppe jelentette be. A színész 2016. június 27-én, hétfőn este hat óra után távozott el az élők sorából. Fia elárulta, édesapja nem szenvedett, utolsó szava pedig az volt, “Köszönöm”.

Emlékezetünkben mindannyian őrizzük őt, de Budapesten sem feledkeztek meg róla. A Filatorigátnál lévő firkafalra a TakerOne nevű graffitiművész hatalmas portrét festett a színészről, amin születési és halálozási évszámát is feltüntette. Az alkotás helyszínén még a színész fia is családja is tiszteletét tette. 2017 áprilisában azonban, egy ismeretlen személy feketére festette és ráírta, “Ez nem egy emlékfal”.

Itt még nincs vége, ugyanis Bud Spencer emlékét a Corvin-negyedben is őrzi egy szobor, amit 2017. november 11-én avattak fel.

Egy évvel később, 2018-ban a mozik vásznaira került a Piedone nyomában című magyar portréfilm, ami Bud Spencer életét és művészetét mutatta be, Király Levente rendezésében. A premier 2019. február 28-án volt, a magyar mozik a film bővített, 90 perces változatát játszották.

Forrás:vilagunk.hu


20 bizonyíték az önzetlen állati szeretetről, ami túlszárnyalja az emberi érzelmeket
Ez A 18 Fotó Kimeríti Az “Emberiség Elleni Bűncselekmény” Fogalmat
0Shares