hirdetés
11 kényelmetlen igazság a párkapcsolatokról, amit sok ember nem akar beismerni
A menyasszony vőlegénye szeretőjével váltott üzeneteit olvasta fel az oltárnál a fogadalma helyett:

Matthew Lewis 1989. június 27-én született Leeds-ben. Karakteres megjelenése és arca miatt már 5 éves korában elkezdődött gyerekszínészi karrierje.

Világhírnévre pedig akkor tett szert, mikor 12 éves korában őt lett a Harry Potter-filmek egyik közkedvelt szereplője, Neville Longbottom. A karaktert éveken keresztül alakította, és máig ez a legismertebb szerepe.

Akkoriban azonban még egészen másképp nézett ki. A kedves, pufók srácból mára ugyanis igazi álompasi lett, alig ismertünk rá friss képeit látva.

Matthew Lewis egyébként mind a mai napig színészkedik, több filmben is játszott kisebb nagyobb szerepet, láthattuk például a Girlfriends című sorozatban Tom-ként, vagy a Terminal című filmben is.

2018. májusában feleségül vette kedvesét Angela Jonest, akivel két évig jártak jegyben. Így nézett ki a Potter-mozikban:

Ezek pedig a friss képei, ennyit változott az évek alatt:


Te mit gondolsz? Ne felejtsd le megosztani!

Forrás:www.kedvesszavak.info


11 kényelmetlen igazság a párkapcsolatokról, amit sok ember nem akar beismerni
A menyasszony vőlegénye szeretőjével váltott üzeneteit olvasta fel az oltárnál a fogadalma helyett: