hirdetés
20 kép, amely segít visszaemlékezni a 90-es évek ikonikus pillanataira
A férfi hazaküldte olasz szertőjét, hogy Rómában szülje meg közös gyereküket: 8 hónapra rá holtsápadtan olvassa a nő üzenetét

Manapság egyre többen használnak folyékony szappant, már nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a termékek, mint a hagyományos szappanok.

Kézmosáshoz mi magunk is folyékony szappant részesítjük előnyben, azonban mindig van otthon klasszikus szappan is, hiszen több praktikus dologra is remekül tudjuk használni otthonunkban.

Szoruló nyílászárók

Sokszor előfordul, hogy a hőmérséklet-ingadozás következtében megdagadnak az megdagadnak az ajtók vagy az ablakok sarkai, emiatt nehezebben nyithatók és csukhatók a nyílászárók, szorulnak, nem működnek megfelelően.

Ilyenkor jön jól a szappan, hiszen csak egy kevés szappant kell a problémás felületre kenni, az úgy viselkedik majd, mint az olaj, rögtön könnyedebben siklanak majd az ajtók és az ablakok. Ez egyébként működik a szekrényajtók esetében is!

Ablakkeret tisztítása

Ablaktisztításhoz is bevethetjük a hagyományos szappant, méghozzá az ablakkereteknél! Miután védelmi célból egy papírcsíkkal letakartad az ablaküveg széleit, szappanozd be az ablakkereteket! Aztán dörzsöld át a keretet egy nedves szivaccsal, és hip-hop, el is tűnnek az ablakkeretben makacsul megragadt szennyeződések.


Cicák távoltartása

Ha azt akarod, hogy a macskád ne fészkelje be magát az ágyadba vagy a szekrényedbe, tegyél oda egy kis darab szappant, a cicusok ugyanis nem kedvelik a szappanból áradó erőteljes illatot. Szekrényed és ágyad viszont remek illatú lesz!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

Forrás:www.fontosszavak.info


20 kép, amely segít visszaemlékezni a 90-es évek ikonikus pillanataira
A férfi hazaküldte olasz szertőjét, hogy Rómában szülje meg közös gyereküket: 8 hónapra rá holtsápadtan olvassa a nő üzenetét