Két órán át küzdöttek a fiú életéért, halottnak nyilvánították, majd 5 perccel később magától felébredt

0Shares
VICC: A feleség megvarrta a férje zsebét
Vicc: Kovács a villamosmegállóban találkozik Szabóval, aki szipog, és szemét törölgeti...

A 16 éves tinédzser egy sziklamászó edzőteremben volt a szüleivel, amikor hirtelen szívmegállást szenvedett. A fiú váratlanul rosszul lett, és az orvosok két órán át küzdöttek az életéért, de nem sikerült újraéleszteniük. Ekkor azonban igazi csoda történt.

A texasi tinédzsernek sziklamászás közben állt meg a szíve, de csodával határos módon két órával később mégis visszatért az életbe. A 16 éves Sammy Berko esete a szó szoros értelmében igazi csodának nevezhető, mondta az egyik orvosa.
Olvasd el ezt is: A nőstény elefántnak eldeformálódott a háta, miután 25 éven át turistákat cipelt Thaiföldön

Sammy egy sziklamászó teremben volt, amikor megállt a szíve. Szülei, Jennifer és Craig Berko azt mondják, látták, amikor a csúcson meghúzta a vészcsengőt, de azt hitték, csak viccelt.

Hamarosan azonban kiderült, hogy a tinédzser valóban bajban van, és az edzőterem dolgozói azonnal a segítségére siettek, miközben hívták a mentőket, akik két órán át próbálták újraéleszteni a fiút, sikertelenül.

Jennifer és Craig teljesen összetörtek, amikor az orvosok közölték velük, hogy nem tudják megmenteni a fiukat. Sammy azonban csodával határos módon mégis visszatért az életbe, miközben a szülei már éppen elbúcsúztak tőle.

Két órán át küzdöttek a fiú életéért, halottnak nyilvánították, majd 5 perccel később magától felébredt
Sammy Berko a kórházban

„A mentősök ránk néztek, és azt mondták: Elment. Elkezdtem beszélni hozzá, csak hogy elmondjam, mennyire szeretem, és mennyire sajnálom, hogy nem tudtuk megmenteni” – mesélte a fiú édesanyja.

„Váratlanul, amikor elkezdtem imádkozni, a férjem azt mondta: Istenem, megmozdult!” – idézte fel a nő. Amikor mindketten kiabálni kezdtek, hogy Sammy még életben van, az orvosok azonnal visszafordultak.

Jennifer azt is felidézte, hogy mindenki hitetlenkedett, és azt mondták nekik, még semmi biztosat nem ígérhetnek meg nekik. „Ezek az emberek szakemberek, akik egész életükben ezt csinálták, akik látták a legrosszabb eseteket. És mindegyikük odajött hozzánk, és azt mondta, hogy még soha nem láttak ilyet. Soha” – mondta az édesanya.

„Az az érzés, amikor láttam a szívverését, erre nincsenek szavak. Egyszerűen nincsenek szavak. Csak álltunk ott. Hihetetlenül hálásak voltunk” – idézte fel akkori érzéseit a nő.


A megpróbáltatások ellenére Sammy csak kisebb agykárosodást szenvedett, ami rövidtávú memóriazavarokat okozott nála. Emellett gerincsérülést is szenvedett, és jelenleg fizioterápián vesz részt, hogy újra tudjon járni.

Az eset után megállapították, hogy a fiú úgynevezett katecholaminerg polimorf kamrai tachycardia (CPVT) rendellenességben szenved, amit az édesanyjától örökölt.
Két órán át küzdöttek a fiú életéért, halottnak nyilvánították, majd 5 perccel később magától felébredt


Sammy Berko és családja

Sajnos a család korábban egy másik nehéz megpróbáltatáson is átesett. Sammy idősebb testvére, Frankie 2020-ban hunyt el, szintén 16 éves korában. Éppen búvárkodott, amikor leállt a szíve, de az orvosok nem találtak egyértelmű magyarázatot.

Most azonban a család úgy gondolja, hogy valószínűleg idősebb fiuk is ugyanebben a rendellenességben szenvedhetett. Sammy és az édesanyja jelenleg mindketten kezelést kapnak.

Az incidens napjáról Sammy így nyilatkozott: „Nem emlékszem semmire abból a napból, amikor történt. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy az előző este aláírtuk a szükséges nyilatkozatot (az edzőteremnek), aztán csak arra emlékszem, hogy felébredtem.”

A 16 éves fiú szenvedélyesen szereti a zenét, és most gitározik is, hogy ezzel is segítse a gyógyulását.

Sammy orvosát, Dr. Stacey Hallt, a houstoni TIRR Memorial kórházból lenyűgözte az eset, amit rendkívül szokatlannak nevezett. „Egy nagyon ritka genetikai rendellenességben szenved, amely a szívét érinti. Ő egy igazi csoda, a szó legszorosabb értelmében” – mondta.

Forrás:twice.hu


VICC: A feleség megvarrta a férje zsebét
Vicc: Kovács a villamosmegállóban találkozik Szabóval, aki szipog, és szemét törölgeti...
0Shares